|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 82 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-82 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Orbán Árpád 2011. február 11.Névtelen diverzió, nemtelen vádaskodás (Nem csitul a Mikó-botrány)Folytatódik a diverzió a Mikó-ügyben, az érintettek félretájékoztatással, álnéven írt levelekkel próbálják megvezetni a közvéleményt. Az elmúlt napokban szerkesztőségünkbe is eljutott az az iskolában tanuló diákok szüleinek nevében megfogalmazott levél, melyben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert azzal vádolják, hogy a város pénzét bérleti díj formájában átjátssza a református egyház zsebébe. A Kacsó Árpád e-mail címéről érkezett, de alá nem írt levél feladóját nem sikerült azonosítanunk, hiába jeleztük, hogy csak akkor közölhetjük álláspontját, ha a tiltakozó szülők névvel vállalják véleményüket, nem válaszolt megkeresésünkre. Utóbb kiderült, a Székely Mikó Kollégium negyvenöt tagú szülői választmányában nincs ilyen nevű apuka. A megvádolt polgármester sajnálja, hogy ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodtak a gáncsoskodók, megjegyezte azonban, nem jól felkészültek, akik irányítják ezt a kampányt, a megfogalmazott kifogások nem állnak a lábukon. Bemutatta azt a 2008-ban még elődje, Albert Álmos által aláírt szerződést, amelyből kitetszik, az önkormányzat 2020-ig nem fizet bérleti díjat a Székely Mikó Kollégium használatáért az egyháznak. Azért született ez az egyezség, mert abban az évben készült el az 1,2 millió lej értékű pályázat a Mikó épületének felújítására, amelynek kétszázalékos önrészét az önkormányzat fedezi. Antal Árpád szerint minden tisztességes ember hasonlóan járt volna el, szomorú azonban, hogy vannak, akik önző érdekből semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Első alkalommal említette a polgármester a gáncsoskodók között a már jól ismert, tanári lakások megvétele miatt pereskedő Benedek és Fejér család mellett az iskola szomszédságában lakó Nemeséket is, akik a polgármester szerint az önkormányzat nevére telekkönyvezett udvaruk egy darabkáját féltik. ,,Az iskoláé lenne az a terület, de nem engedik a kerítés lebontását, s mivel egy MPP-s politikus, Nemes Tibor családjának házáról van szó, én sem erőltethettem, nehogy politikai ügyet kovácsoljanak belőle" — állítja a polgármester. Nemes Tibor elismeri, hogy vitáznak az önkormányzattal a kétszáz négyzetméteres udvar sorsáról, s tiltakozik amiatt, hogy politikai nyomásgyakorlással próbálják elvenni tőlük azt, amit 54 éve használnak. ,,Az épületben két család lakott, édesapám (Nemes Antal — szerk. megj.) és Salamon Sándor 1990-ben felajánlotta, hogy elköltözik onnan, ha adnak másik lakást, Orbán Árpád akkor azt mondta, nincs rá szükség, így amikor lehetőség adódott, megvásárolták a lakásokat, de a lakás körüli területet valóban nem" — mondja Nemes Tibor. Ragaszkodnak ahhoz a részhez, tárgyalnak, s ha muszáj, bíróságon is keresik majd igazukat, ám névtelen leveles lejárató kampányhoz, aljas diverzióhoz semmilyen módon nem folyamodnának. ,,Sértő még a feltételezés is, én mindig vállaltam a véleményemet" — mondotta. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. augusztus 29.Beszámoló a Gondviselés Segélyszervezet 2012. évi közgyűlésérőlA Gondviselés Segélyszervezet 2012. augusztus 14-én Kolozsváron tartotta az erdélyi és a magyarországi tagozatainak első összevont közgyűlését. Az Egyházi Képviselő Tanács üléstermében a Segélyszervezet közel húsz munkatársa tanácskozott, ugyanakkor a gyűlést néhány meghívott is megtisztelte jelenlétével. A közgyűlést az anyaszervezet elnöke (Szombatfalvi József) és a magyarországi tagozat vezetője (Zoltán Csaba) nyitották meg, majd Bálint Benczédi Ferenc püspök fejtette ki alkalmi gondolatait. A meghívottak köréből a Segélyszervezet két kiemelt partnerszervezetének képviselői üdvözölték a jelenlevőket: Popa Ilona az ODFIE társelnökeként, Kiss Olivér pedig az Erdély Mentőcsoport médiafelelőseként értékelte az eddigi szervezetközi együttműködésünket. A jelenlét számbavételével a közgyűlés megalakult, majd meghatározta a tárgysorozatot. A legrészletesebben tárgyalt napirendi pont az anyaszervezet és a területi fiókok tevékenységi jelentéseinek értékelése volt. Ennek alapját a vezető tisztségviselők által összeállított éves tevékenységi beszámoló képezte, amelyet az elnökség előzetesen elküldött a Segélyszervezet munkatársainak, akárcsak a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának. A megvitatott jelentést és a pénzügyviteli beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A következőkben a közgyűlés körvonalazta a Segélyszervezet működésének irányvonalait és kijelölte a közeljövőbeli szervezetfejlesztési tennivalókat, amelyek végrehajtásával az elnökséget bízta meg. Ezután a Segélyszervezet hitelvi alapvetésének elfogadása következett. Eszerint a Segélyszervezet küldetése: a szükségben és bajban levők segítése, s ez által az egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése. A Segélyszervezet működésének unitárius teológiai–eszmei alapjait körvonalazó szakmai anyag szerzője Székely Kinga Réka, a Magyar Unitárius Egyház hitélet-fejlesztési és missziói előadó tanácsosa. A Segélyszervezet új alapszabályának megalkotása előtt a Közgyűlés meghatározta a szervezeti keretábra alaptényezőit. Eszerint a Gondviselés Segélyszervezet anyaszervezetének kerete egyaránt magában foglalja az erdélyi területi szervezeteket és a magyarországi fiókot, amelyek működését közös vezető testületek (országos közgyűlés, elnökség, illetve felügyelőbizottság) irányítják és felügyelik. Emellett a területileg (egyházkörönként vagy megyénként, illetve egyházközségenként vagy településenként) létrejövő fiókok saját vezető testületek által szervezik és irányítják működésüket. A Közgyűlés által egyhangúlag elfogadott alapszabály meghatározza a Segélyszervezet jellegét és céljait, működésének és szervezetének alapelveit, szerkezetét és szabályait. Az új alapszabály elfogadásával az erdélyi és a magyarországi egyházrészek közelmúltbeli (2012. június 28.) újraegyesüléséhez hasonlóan a Közgyűlés megteremtette a segélyszervezeti tevékenység egységes Kárpát-medencei szervezeti keretét és szabályait. Az utolsó napirendi pont alatt került sor a Segélyszervezet elnökségi és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására – hároméves megbízatási időszakra –, valamint főtanácsi képviselőjének kijelölésére. A választás eredményeként a Segélyszervezet vezető tisztségviselői: Szombatfalvi József elnök (lelkész, Székelykeresztúr), Zoltán Csaba alelnök (közgazdász, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója, Budapest), Szabó László ügyvezető elnök (lelkész, Kolozsvár–Szind). Az elnökség további tagjai: Orbán Árpád (mérnök, a Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának igazgatója, Székelyudvarhely), Rácz Norbert (lelkész, Kolozsvár), Simó Sándor (lelkész–esperes, Homoródjánosfalva) és Székely Kinga Réka (lelkésznő, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének elnöke, Homoródszentpéter). A Közgyűlés a következő személyeket választotta a Felügyelőbizottság tagjává: Bartha Alpár (lelkész, Fiatfalva), Dr. Hatfaludy Zsófia (gyógyszerész, a Budapesti Unitárius Egyházközség gondnoka) és Solymosi Alpár (lelkész, Csíkszereda). A közgyűlési választás eredményeként Zoltán Csaba lett a Segélyszervezet képviselője a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsában. Segélyszervezetünk további működésére és munkatársaim életére a jó Isten áldását kérem! Kolozsvár, 2012. augusztusa Szabó László www.unitarius.org Erdély.ma 2012. október 2.Tizenöt éves a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás (Tanévnyitó az egyetemen)A megismerés a legnagyszerűbb utazás az életben – hangsúlyozta dr. Nagy Attila, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának igazgatója a tegnapi tanévnyitón, és ismertette azokat az új lehetőségeket, amelyekkel a kezdődő tanévben várják a hallgatókat. A sepsiszentgyörgyi felsőoktatás tizenötödik tanévnyitóján emlékeztek a kezdetekre, elemezték a jelent és jövőképet is felvázoltak. Másfél évtizeddel ezelőtt főiskolaként, saját székház nélkül kezdte meg működését a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozata, jelenleg egyetemi szintű az oktatás, mesterképzésre is van lehetőség, a saját székháznak lassan minden zuga megtelik tartalommal. Tegnap a díszterem teljes pompájában fogadta a hallgatókat, tanárokat, meghívottakat, a díszítés és az eddiginél sokkal jobb akusztika megtette hatását, többen mondták: ez most már valóban a tudomány fellegvára. De nem csak a tudományé, a kikapcsolódásra is gondolt az egyetem vezetősége: fallabdatermet alakítottak ki, lehet asztaliteniszezni, biliárdozni, jövő hónaptól üzemel az étkezde. Nagy Attila igazgató bejelentette: László Károly színművész irányításával beindult a Concordia Egyetemi Színpad, október közepétől havonta kétszer tartanak mindenki számára nyitott beszélgető esteket meghívottakkal, negyvenhét külföldi egyetemi központtal vették fel a kapcsolatot, ismertették kínálatukat. A tagozatigazgató megemlékezett Domokos Ernő alapító igazgatóról, Birtalan Ákos egyetemi oktatóról és Orbán Árpád megyeitanács-elnökről, akik jelentős szerepet vállaltak az egyetemalapításban, de már nincsenek közöttünk, méltatta Fazakas József korábbi igazgató és Halmágyi Jenő, a Valdek Impex építőcég tulajdonosának székházépítő tevékenységét, kiemelte Cziprián Loránd, a közigazgatási szak korábbi vezetőjének munkáját. Köszöntőt mondtak: Codrin Munteanu prefektus, Henning László, a megyei tanács alelnöke, Czimbalmos Csaba városmenedzser, Laura Olteanu, a BBTE szenátusának tagja, dr. Székely Zsolt és dr. Bartalis Ildikó, a közigazgatási, illetve környezetmérnöki szakirány vezetője, a jelenlévőkkel ünnepelt dr. Kristály Sándor, a közgazdasági kar tanszékvezetője, művészi műsorral közreműködött Szilágyi Zsolt Herbert, Barabás Lajos Zsolt és László Károly. A tegnap megnyílt egyetemi tanévet 128 nappali tagozatos, 32 távoktatásos és 31 mesteri fokozatos gólya kezdi meg, velük együtt 464-en tanulnak a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 15.Új pártelnök, régi irány (Bíró Zsolt az MPP élén)A Szász Jenő emberének tartott Bíró Zsolt vette át az elnöki stafétát, a politikussá vedlett marosvásárhelyi rádiós újságíró lesz az MPP vezetője a következő esztendőkben. A Székelyudvarhelyen megtartott IV. Országos Tanács nem volt feszültségmentes, de azt egyhangúan megfogalmazták a küldöttek, hogy a párt önállóságát nem adják fel, szükségesnek tartják az indulást a parlamenti választásokon, a „nemzeti válogatott” lenne az ideális, ám ez már időszűkében nem jöhet létre, így hajlandóak saját listájukra engedni a „kisebb testvért”, az EMNP-t. Az MPP első kongresszusa még a gyergyószentmiklósi sportcsarnokban zajlott több mint négyszáz jelenlevővel, most Székelyudvarhelyen elegendő volt a Tamási Áron-iskola díszterme is. Vendégként Kövér László s a csíkszeredai konzul, illetve Izsák Balázs SZNT- és Sebestyén Csaba RMGE-elnök volt jelen. Mintha az időjárás is Szász Jenőt, az MPP volt elnökét siratta volna, nekikeseredve csordogált az eső, s a kongresszusra összesereglett küldöttek is sokkal inkább hasonlítottak vert hadra, mint győztes választási csatába induló seregre. A hangulaton próbált emelni a párt eddigi történetét bemutató kisfilm, ám unos-untalan ismétlése miatt – az ülés előtt négyszer is láthattuk – inkább nevetségessé vált. Negyvenperces késéssel vonult be Szász Jenő és Kövér László. A jelenlevőket Orbán Árpád ügyvezető elnök üdvözölte, a 119 küldöttből 111 jelent meg a rendkívüli kongresszuson. Az igaz emberek Salamon Zoltán, a Hargita megyei szervezet elnöke az összefogás fontosságát emelte ki köszöntőbeszédében, keresni kell a közös utat, de kell a pluralizmus is, minőségi képviseletre van szüksége az erdélyi magyarságnak, olyanra, amelyben megférnek a különböző gondolatok, ezt egy nemzeti minimumra, például az önrendelkezés, az autonómia eszméjére támaszkodva lehetne létrehozni – mondotta. Izsák Balázs arról szólt: bízik benne, hogy nem változik az MPP által eddig követett útvonal, megmaradnak azok a célok, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hű szövetségesévé tették, és felsorolta közös eredményeiket, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlések megszervezését, a székely zászló, címer, himnusz használatának meghonosodását. Izsák Balázs szerint nem egységre, hanem közös célokra, közös értékekre van szükség „Adott a zászló, ha mindenki beáll mögé, az egység megvalósul” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Az MPP nagy érdemének nevezte, hogy beállt e mögé a zászló mögé, de helyet hagyott másoknak is, Szász Jenő érdemének, hogy megőrizte a párt függetlenségét. Sebestyén Csaba elsősorban arról szólt, hogy ha a két szervezet egymásra alapozza az építkezését, akkor jelentősebb eredményt érhettek volna el. Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke, a Magyar Országgyűlés első embere Luther Márton szavaiból indult ki: igaz ember a hitből él, és e gondolatra építve beszédét bírálta az RMDSZ-t, illetve Tőkés pártját. Az MPP-sek igaz emberek voltak, amikor az egyetlen magyar ügyet képviselték, miközben véleménye szerint az RMDSZ elárulta azt Bukarestben és Budapesten egyaránt. Felidézte, hogy Tőkés László 2007-ben a polgáriak segítségével lett EP-képviselő, „aztán 2009-ben feladta függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok”. Kövér az MPP nagy érdemének nevezte, hogy 2008-ban volt bátorságuk megteremteni a választás szabadságát, és bebizonyítani: a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. A Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, továbbra is vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát. Politika és erkölcs Szász Jenő elnöki leköszönő beszédét eddigi tevékenységük összefoglalójának és vitaindítónak is szánta, de meghatározta a követendő célokat is. A politika és erkölcs szétválaszthatatlan – az MPP-nek a hit mellett az erkölcs megtestesítése is a küldetése – fogalmazott. Tizenöt-húsz évre tekintett vissza, és beszámolójából kikerekedett: önmagát tekinti a romániai magyar ellenzékiség zászlóvivőjének, a polgári gondolkodás meghonosítójának, az igazi, következetes politizálás képviselőjének. Ennek tükrében beszélt az MPP létrehozataláról, arról, hogyan váltak 2008-ban a semmiből 40 százalékos támogatottságot élvező politikai közösségé Székelyföldön. S bár 2012-ben is ugyanazt kínálták, törés állt be, értékrendjük támogatása nem gyarapodott, s ezért kinek-kinek önmagába kell néznie: mit tett, s az elegendő volt-e. Emiatt, és nem az Orbán Viktortól érkezett ajánlat (a Nemzetstratégiai Intézet vezetése – szerk. megj.) döntött a visszavonulás mellett. Focihasonlattal élt: vesztes mérkőzés után az edzőnek, a technikai stábnak kell visszavonulnia. Szász Jenő szerint „a néppárt keze is benne van, hogy ma a jobboldal gyengébb”, de úgy vélte, nekik nem az EMNP-vel kell foglalkozniuk, hanem a polgári pártnak kell jövőt építeniük. Nagy erényüknek nevezte, hogy szervezetük olyan emberekből áll, „akik nem hatalomvágyból, nem pozícióhajhászás miatt, hanem közösségünk szolgálatának ügye miatt” csatlakoztak hozzájuk. Vázolta a jövőépítés lehetőségeit is – szervezeti önállóságát mindenképpen meg kell őriznie a pártnak –, és szólt a decemberi választásokon való indulás különböző lehetőségeiről. „Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni a választók akaratát” – mondotta, és ismét szót emelt a Magyarok Szövetsége – a nemzeti válogatott – létrehozataláért. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet szó a jobboldali szervezetek együttműködéséről, „programjaink azonosak, lemásolták az MPP-ét” – mondotta, majd felkínálta a néppártnak, hogy „gyengébbként induljanak az MPP színiben”, a polgáriak készek a gesztusokra: testvériesen elosztanák a mandátumokat. Ha ez sem jöhet létre, meg kell találniuk a saját indulás lehetőségét, akár függetlenek támogatásának formájában – mondotta. Szász Jenő vitaindítója után a hozzászólók többsége az MPP önállósága és függetlensége mellett állt ki, de sokan hangsúlyozták azt is: ha már megteremtették a választás szabadságát, ezt tiszteletben kell tartani a párton belül is, illetve ennek tükrében nem engedhetik meg maguknak, hogy ne induljanak a decemberi választásokon. Felmerült az is, hogy nem szabad megismételniük a függetlenek támogatásának hibáját. Volt, aki azért emelt szót, hogy számolják fel az ellentéteket a néppárttal, mert ha folytatják a háborúskodást, mindkét szervezet elvérezhet. Sajátos belső demokrácia A vitát követően az országos tanács határozatot fogadott el az MPP önállóságának megőrzéséről, a választásokon való részvétel Szász Jenő által is említett alternatíváiról, majd sor került a tisztújításra a polgári párt sajátos alapszabályzata jegyében. A statútum szerint az eddigi elnök, Szász Jenő javasolta a párt öt alelnökét, ezt erősíti meg a kongresszus, majd az új öttagú elnökség nevezi meg az új elnököt, azt az egyetlen jelöltet, akit szintén az országos tanácsnak kell voksával elfogadnia. Még a teremben ülők sem értették egyértelműen, miért nem szavazhatnak két elnökjelöltre, amikor két név merült fel, és sokan felvetették, hogy nem találják az alapszabályzatban (furcsa mód ez csak románul érhető el) az erre vonatkozó passzust. Így lettek hát alelnökök a volt elnök emberei: Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Márton Zoltán, a Maros megyei Makfalva polgármestere, Mosdóczy Vilmos, a Szatmár megyei Kaplony polgármestere, Simon Csaba, a Kolozs megyei szervezet elnöke, valamint Fülöp Csaba kovásznai orvos. Elnöknek javasolták Bíró Zsoltot és Farkas Csabát, de az öt alelnök úgy döntött, csak Bíró Zsoltról szavazhat a kongresszus, így őt választották meg 69 szavazattal 41 nem ellenében. A sors, no meg a helyzet fintora, hogy Bírót nem támogatta saját szervezete, a Maros megyeiek. Az MPP új elnöke székfoglaló beszédében egy „új magyar erkölcsi többség” kialakítását nevezte fő feladatának. Leszögezte: az MPP csakis a szervezeti önállóság megőrzése mellett tud elképzelni bármiféle választási együttműködést. „Fontosak az utak, de fontosabb, hogy hova vezetnek, és még fontosabb azt tudnunk, hogy hova akarunk eljutni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, csak sodródunk vagy bolyongunk” – magyarázta. A párt legfontosabb céljaként Székelyföld területi autonómiájának elérését említette. A furcsa vezetőségválasztás rányomta hangulatát az országos tanács befejezésére. Bíró Zsolt után Szász Jenő lépett mikrofonhoz, s elmondta, a védnöki testület létrehozataláról szóló határozatot visszavonja – a folyosói pletykákból kiderült, sokan jelezték, nem szavazzák meg –, de véleményüket a jövőben is elmondják, „figyelő szemét a régi elnökség, a négy alapító atya továbbra is rajtuk tartja”. Az eredeti elképzelés szerint a kongresszus egy védnöki testületről szavazott volna, amelynek tagjai az MPP négy alapítója – Szász Jenő, Vajna Imre, Orbán Árpád és Péter Péter –, valamint a párt tiszteletbeli elnöke, Kövér László. A testület a későbbiekben megvétózhatta volna a párt elnökségének az „alapítók szándékával ellenkező határozatait”. Sokat elárul az MPP-n belüli helyzetről, hogy az új elnököt „elfelejtették” értesíteni a helyzetről, így kisebb zavar keletkezett, amikor napirendre akarta tűzni eme utolsó határozat megszavazását. Az MPP negyedik kongresszusa ezzel a zavarral, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget. Jelképesnek is tekinthető, hogy a résztvevők a Gondűző vendéglőben zárták ebéddel a sokak által mérföldkőnek nevezett országos tanácsot. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 11.Orbán Árpádra emékeztek BereckbenOrbán Árpádra, egykori megyei tanácselnökre emlékeztek vasárnap Bereckben. Orbán Árpád szülőfalujában emléktáblát is avattak. Emléktáblát avattak Orbán Árpád emlékére Bereckben, amelyet az ő támogatásával épült művelődési központ épületére helyeztek. Az eseményen jelen volt Orbán Árpád özvegye Paizs Mária is. A Petrovits István képzőművész által készített emléktáblát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Dimény Zoltán, a község polgármestere leplezték le. Ferenczi László, nyugalmazott iskolaigazgató az eseményen kifejtette: a település sokkal tartozik annak az embernek, aki a falujáért több évtizeden keresztül áldozatos munkát fejtett ki. Az igazgató elmondta: Orbán Árpád hagyatéka nem más, mint a szeretet, az alkotás és építés valamint az, hogy gondját kell viselni másoknak Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elődjét méltatva elmondta: Orbán Árpád egy erélyes, keménykezű, de ugyanakkor egy jó szívű ember volt. Építő ember volt, aki a bírálatok ellenére is előre tekintett, hiszen sokan kiálltak mellette: a ’90-es évek elején nem volt könnyű vezetni egy közösséget. A megye jelenlegi elnöke felszólalásában az elődjéhez fűződő személyes kapcsolatáról is beszélt: „Orbán Árpád és felesége, Marika néni közel két évtizeddel ezelőtt sokat segítettek a szakmai pályám elindításban, mint erdésztechnikus és mint politikus. Az ők közbenjárásuknak magánemberként is sokat köszönhetek.” A megemlékező család tagjai közül Orbán Mária mondott köszönetet az egybegyűlteknek: „Árpád tudta, hogy Bereck lakosságának szüksége van a művelődési központra, és lelkesen dolgozott annak megvalósításán. Mindig fontosnak tartotta, hogy valami konkrét maradjon utána, szerette a szülőföldjét ezért is akart itt végső nyugalomra térni.” Az emlékplakettet Máté Róbert-Béla római katolikus plébános áldotta meg. Az eseményt a helyi oktatási intézmény kórusa, valamint Sárosi Réka szavalata tette még ünnepélyesebbé. Bús Ildikó Székelyhon.ro 2014. december 22.Népfelkelés Sepsiszentgyörgyön - 2. részVisszaemlékezés az 1989-es decemberi eseményekre A 25 évvel ezelőtti eseményekre való visszaemlékezésünk első részét ott hagytuk abba, hogy a Tőkés László hónapokon át tartó bátor kiállása következtében 1989 decemberében Temesváron kibontakozó és egyre nagyobb méreteket öltő ellenállás visszhangja, a hivatalos médiában fennálló hírzárlat ellenére Székelyföldre is eljutott, Sepsiszentgyörgyön a felkelők tömege behatolt a helyi pártbizottság székházába. Akkor hihetetlennek tűnt, hogy ilyen hirtelen ér véget az immár 24 éve tartó vészkorszak. Azt is furcsállottam, hogy Sepsiszentgyörgyön mindez egyetlen puskalövés nélkül történhet meg; hogy áldozatok nélkül sikerül lerázni magunkról a zsarnokságot. Felébredt és egyre erősödött bennem a gyanú, még nincs vége, de a kialakult helyzetben nem volt kivel tanácskoznom, így elindultam a rettegett titkosrendőrség székháza felé. Szekusnak néztek A mozi környékén összetört, felborogatott és meggyújtott kocsik látványa fogadott. A lángok fényénél még vészjóslóbbnak tűnt a Securitate és megyei milícia komor épülete. Az utóbbiba sikerült ugyan bejutnom, és már zúdultak utánam a megvadult emberek. Törtek-zúztak a földszinti helyiségekben. Határozott fellépésemmel sikerült megakadályoznom az útlevélosztály teljes feldúlását, és az indulatok fékezése érdekében, szólni szerettem volna a folyamatosan duzzadó emberáradathoz, ezért kiléptem az épületből. Hátam mögött csattant a vasajtó. Ez is szekus! – rikoltotta egy nő, és mielőtt bármit is mondhattam volna, a tömeg felmorajlott, és mozdult, hogy eltaposson. Nem érhetek ilyen csúfos véget éppen itt, megpróbáltatásaim helyszínén, ahol éveken keresztül faggattak és vallattak, próbáltak megfélemlíteni és elhallgattatni a hatalom erre hivatott pribékjei! Nem válhatok egy sajnálatos félreértés áldozatává most, a változás küszöbén! – mindez másodpercek töredéke alatt villant át az agyamon, és határtalan dühvel tört ki belőlem a felháborodás, aminek hatására a felbőszült sokaság megtorpant. Az így nyert idő elég volt ahhoz, hogy néhány termetesebb munkásember mellém furakodjon, kiállásuk megmentette az életemet. Utána már sikerült megértetnem az emberekkel, hogy a harc még nem ért véget, az értelmetlen rombolás helyett a rend helyreállításán, a biztonság szavatolásán, a város és lakói védelmének a megszervezésén kell fáradoznunk, amihez viszont katonaviselt férfiak és fegyverek kellenek. Szavaim hatására nagy tülekedés támadt, ugyanis sokan akartak velem tartani, végül félszáz elszánt férfi kíséretében léptem be újra az épületbe. Elfoglaltuk a milíciát A milícia megyei parancsnoka, Gavril Ardeleanu ezredes tökéletesen beszélt magyarul, jó modora révén kilógott a lakosságot terrorizáló helyi kiskirályok sorából. Természetesen a parancsokat neki is végre kellett hajtani, de hatalmával soha nem élt vissza, sőt, basáskodó beosztottjait próbálta féken tartani. Ezúttal sem csalódtam benne, hiszen nem menekült, nem bújt el, hanem az irodájában tartózkodott, ahogy ilyen helyzetben egy rendőrfőnökhöz illik, s kissé sápadtan ugyan, de bátran a szemembe nézve fogadott. Megkértem, kövessen a Securitate épületébe. Kíséretében a terrorszervezetként működő titkosrendőrség megyei parancsnoka, Mircea Dupac ezredes irodájához igyekeztem. Nem találtam a helyén, sőt, az épületben egyetlen szekus sem tartózkodott, így társaimat csoportokra osztva nekiláttunk az irodák átvizsgálásához. Robbanóanyag, lőszer és fegyverek után kutattunk, ami akadt is bőven, így hamarosan állig fel voltunk fegyverkezve. Helyiségről helyiségre haladva azonban hamar úrrá lett rajtunk a felháborodás, a vasszekrények polcain ugyanis nemcsak fegyvert és lőszert találtunk, hanem kávét, húskonzervet, déli gyümölcsöt kilószámra, márkás italokat és cigarettát. Mind olyan portéka, amit az egyszerű halandó nemhogy az üzletekben, de még a televízióban sem látott évek óta. Ezen kívül a lakosságtól elkobozott, értékes magyar nyelvű könyvek, piros-fehér-zöld zászlók és levelek százait, a kifosztott, megalázott, megfélemlített emberek féltve őrzött kincseit. A gyors és hatékony cselekvés érdekében szakmai segítséget kértem és kaptam Ardeleanutól. Tanácskozásunknak egy románul hangoskodó társaság vetett véget, mely valósággal berontott az irodába, és vezetőjük az épület átadására utasított. Így ismerkedtem meg Dumbravă doktorral, az időközben megalakult Nemzeti Megmentési Front önjelölt elnökével, akit viselkedése és modora miatt azonnali távozásra ösztökéltem a melléje verődött kétes alakokkal egyetemben. Felszólításomnak kénytelen volt engedelmeskedni, ugyanis a nálunk lévő fegyverek nyomatékosították kérésemet, de sűrű fenyegetőzések közepette hagyta el az épületet. A kíséretében lévő honvédelmi tiszt, Scoarţă kapitány a beleegyezésemmel velünk maradt, így végül hárman fogtunk neki a város védelmének és közbiztonságának megszervezéséhez. Felállítjuk a parancsnokságot A legtágasabb és legjobban felszerelt helyiség a Dupacé volt, ezért ott állítottuk fel a parancsnokságot. A folyosóról párnázott páncélajtón lehetett a székekkel zsúfolt, terem nagyságú előszobába, a parancsra és eligazításra várók lebzselésének helyszínére lépni. Innen ugyancsak párnázott páncélajtó vezetett a szintén túlméretezett irodába, melyben hatalmas, telefonkészülékekkel zsúfolt íróasztal pöffeszkedett. A székeken kívül más bútordarab itt sem volt található. Ebből a helyiségből újabb párnázott páncélajtón át a dolgozó- és hálószobából, valamint fürdőből és konyhából álló szolgálati lakrészbe jutottunk, melyben iratokkal zsúfolt polcok, valamint élelmiszerrel és italokkal degeszre tömött hűtőszekrények sorakoztak. Hamar felfedeztem, hogy a szolgálati telefonokról a megye bármely rendőrőrsét és postahivatalát közvetlenül lehet hívni. Mivel hely akadt bőven, a felszólításunkra visszaszállingózó rendőrtiszteket, valamint az épületben talált fegyvereket és lőszert a főnöki irodába gyűjtöttük össze. A város létfontosságú és sebezhető pontjait számba véve kiderült, hogy az őrzésükhöz nincs elég emberünk, így kénytelenek voltunk újabb önkénteseket toborozni, akiket munkásőr egyenruhába öltöztetve és felfegyverezve küldtünk a kijelölt helyszínekre. A megyei és városi milícia, valamint a Securitate épületének őrzését belügyes sorkatonákra és civilekre bíztuk, egy katona, egy civil felállásban. Az épület előtt időközben újból összeverődött tömeg a rabok szabadon bocsátását követelte, ezért gyorsan végignéztük a fogva tartottak listáját, akiknek többsége olyan bűnökért volt elítélve vagy letartóztatva, melyek elkövetésére a nincstelenség és éhség kényszerítette őket. Azonban valódi bűnözők is akadtak közöttük, így többek között két gyilkos. Személyesen vittem a fogdába a szabadon bocsáthatók névsorát a magyar nemzetiségű fegyőrnek, aki a közvetlen életveszély ellenére sem oldott kereket, helytállásával óriási veszélyt hárítva el a fejünk fölül, hiszen a diktátor bukását követő felfordulásban a bűnözők kiszabadulása sok gondot okozhatott volna. Éjszaka elszabadult a pokol Visszatérve, Dupacot a parancsnokságon találtam. Íróasztala mögött ülve éppen telefonált, mintha mi sem történt volna. Nem hittem a szememnek. Néhány másodpercnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a meglepetéstől magamhoz térjek. El kell ismernem, volt lélekjelenléte! És persze tudott is valamit, amit mi nem. Bár kihallgattam, semmivel sem lettem okosabb. Kihallgatása után bezárattam az egyik irodába, fegyveres őrséget állítva az ajtó elé. De ezzel még nem ért véget a váratlan események sorozata, mert az épületek átfésülésére küldött felkelők jelentették, hogy az egyik helyiségbe nem tudnak behatolni. Odaérve, minket is zárt ajtó fogadott, de többszöri döngetés után végül mégis kinyitották, belépve rajta pedig a titkosrendőrség számító- és kommunikációs központjában találtuk magunk. Kattogtak a telexgépek, ontva magukból a teleírt papírszalagokat, melyek böngészése közben ismét rossz előérzetem támadt, a szöveg ugyanis kódolva volt. Balsejtelmem beigazolódott, a sötétség beálltával ugyanis felugattak a géppisztolyok, és ettől kezdve minden éjszaka elszabadult a pokol. A napok teltével így egyre jobban kimerültünk, hiszen aludni a hajnalig tartó harcok után sem lehetett, mert mindig akadt valami sürgős tennivaló, az aggasztó események pedig egyre sokasodtak – a megválaszolatlan kérdésekkel együtt. Megválaszolatlan kérdések Ki adott fegyvert avatatlan személyek kezébe? Annyi bizonyos, hogy mi nem, és a pártszékházban székelő megyei parancsnokság sem. Az Őrkőnél mégis lóháton száguldozva lövöldöztek, a Csíki negyedben pedig egy üveg italért kínálták a géppisztolyt lőszerrel. Miért nem hozott békét a diktátor házaspár kivégzésének híre, haláluk után miért fokozódtak a harcok? Bukaresti parancsra az elfogott szekusokat miért kellett a hegyivadász-alakulathoz szállítani? És titokban miért bocsátották őket szabadon, miközben „arab terroristákkal” riogatták az embereket a különböző csatornákon terjesztett rémhírekben? Ebben a feszült, félelemmel teli légkörben bizony hamar elsültek a fegyverek. Mindenki lőtt, de sok esetben nem tudta, hogy miért. És azt sem, hogy kire. Hiszen szemmel látható, kézzel fogható ellenséget nem találtunk, mert nem jó helyen kerestük. Az ellenség ugyanis közöttünk volt. Közénk furakodott, belülről bomlasztott és állított szembe minket egymással mindazok személyében, akik hamis híreket közvetítettek felénk. Akik utasításaikkal zavart keltettek közöttünk. Akik szabadlábra helyezték a bukott rendszer legsötétebb elemeit, hogy ellenünk cselekedhessenek. Akik zűrzavart és felfordulást idéztek elő a hatalom megszerzése érdekében. Így történhetett meg, hogy az est leszálltával már december 22-én eldördültek a fegyverek, és az előpataki katonai egység rakétát lőtt a városra, mely azonban szerencsére nem talált célba. Így történhetett meg, hogy a hegyivadász-alakulat szétlőtte a vele átellenben található tömbházat, mert onnan valaki tüzet nyitott rájuk. Ezért vívtak egy éjszakán át tűzpárbajt egymással az IMASA-t és a IAME-t védelmező felkelők, csak reggel döbbenve rá, hogy rászedték őket, és egymást lövik. Ezért tüntették el sürgősen a tejgyár közelében elesett férfi tetemét, akit csak kemény harc árán lehetett ártalmatlanítani. Ezért lőtték szitává a Securitate épülete előtt elhaladó autót, melynek vezetője súlyosan megsebesült ugyan, de életben maradt. Az Állomás negyedben hazafelé tartó munkás viszont már nem volt ilyen szerencsés, mert egy kémelhárító tiszt pár méterről agyonlőtte. Kitartani nem volt egyszerű Néhányan a történések sodrásába került civilek közül, teljesen megváltozott külsővel még napok múlva is a Securitate épületében tartózkodtunk. Csapzott hajunk, karikás szemünk, borostás arcunk és a rajtunk csüngő fegyverek marcona kinézést kölcsönöztek nekünk, ugyanis alvásra vagy a magunkkal való törődésre nem volt lehetőség. Helyt kellett állnunk és ki kellett tartanunk egy küldöttgyűlés összehívásáig, melynek résztvevői a lakosság érdekeit tartják szem előtt, bírják annak bizalmát és képesek egy felelősségteljes megyei vezetés megválasztására, mellyel Bukarestnek is tárgyalnia kell. A katonai vezetés azonban mindent elkövetett az eltávolításunk érdekében, miközben a küldöttgyűlés összehívására vonatkozó javaslatainkat, terrorveszélyre hivatkozva sorra elvetette. Tehette, mert az áldozatok száma a hadsereg egyre nagyobb szerephez jutása ellenére is tovább szaporodott. Végül a Szakszervezetek Művelődési Házában csak összehívták a küldöttgyűlést. Megyevezetőnek Orbán Árpádot, rendőrparancsnoknak pedig Gavril Ardeleanu ezredest javasoltuk, ám Dumbravă doktor és a teremben lézengő többi felbujtó miatt csak heves vita árán tudtuk álláspontunkat érvényesíteni. Ezek után úgy éreztem, végre rámfér egy kis pihenő. Epilógus Tévedtem, ugyanis idővel kiderült, hogy a népfelkelést kihasználva Bukarestben hatalomátvétel történt, mi pedig egy előre megírt és jól kidolgozott forgatókönyv szereplői voltunk, melynek azonban szerencsére helyi szinten nem vetettük alá magunkat. A hatalomátvétel tényét az elkövetkező években bekövetkezett tragikus események és igazságtalan intézkedések egész sora támasztja alá. Például a volt kommunista vezetők magas beosztásokba való helyezése, a diktatúra fenntartóinak és pribékjeinek kitüntetése, a valódi forradalmárok üldözése, mellőzése vagy börtönbe zárása. Ami minket, a Securitate épületében szolgálatot teljesítőket illet, nem kértünk, de nem is kaptunk semmiféle címet vagy kitüntetést. Sem akkor, sem utólag. Dupac viszont már 1990 elején Vâlcea megye rendőrfőnöke lett, azokat a szekusokat pedig, akik nem vonultak nyugdíjba, vagy nem lett belőlük sikeres vállalkozó, átvették az újra alakult titkosszolgálatok. Dobrilă például nyugdíjazásáig a SRI-nél dolgozott, Sepsiszentgyörgyön. A puccs azonban semmit nem von le a temesvári, aradi, szebeni, marosvásárhelyi, brassói és bukaresti tömegek érdemeiből, mint ahogy a sepsiszentgyörgyiekéből sem. Ezeknek az embereknek az önfeláldozása, kitartása és hősies harca nélkül ugyanis Ceauşescut nem lehetett volna megbuktatni, ők voltak azok, akik megfutamították a „vezért”, és véget vetettek Európa legsötétebb diktatúrájának. Azt is szem előtt kell tartanunk viszont, hogy 1989 decemberében a diktatúra bilincsei lehulltak ugyan, de a kommunista nomenklatúra és a nemzeti elnyomás béklyói máig a lábunkon maradtak. Éppen ezért a temesvári parókián meggyújtott lángnak továbbra is lobognia kell, mert a küzdelem folytatódik. És a küzdelemnek folytatódnia kell mindaddig, míg a társadalmat és közéletet meg nem tisztítjuk a nem kívánatos elemektől, s meg nem szabadítjuk a bukott rendszer híveitől. Mindaddig, míg az erdélyi magyarság ki nem vívja szabadságát az ősök vérével megszentelt szülőföldjén, vagyis amíg számára nincs biztosítva a kulturális, illetve területi autonómia. Tegyünk meg hát mindent ennek érdekében, és kérjük a Jóisten segítségét is, hogy ez mihamarabb bekövetkezzen. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. április 16.A Szeretet Misszionáriusai SepsiszentgyörgyönIdén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen. A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról. – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”). Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek. 25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön – Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás? – Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk. – Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá? – Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.” Hittel és szeretettel A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: – Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás: – Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben. Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt... Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia? Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken. Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: – Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra? Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: – Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának. Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott. 2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja. (Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.) Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. október 15.Hogyan épült a Nép Háza? (2. rész)„Detasálás” és „koncsentra” A szocializmus építésének sajátos módszerei közé tartozott a tartalékosok behívása mellett a kihelyezés is: előbbi a „koncsentra”, utóbbi a „detasálás” (a detaşare – kihelyezés jelentésű román szóból). Mindkettő lényege, hogy az országban zajló nagy építkezésekhez meglegyen a szükséges szakmunkaerő. Természetesen a „detasáltakat” is önként (!) ajánlották fel a gyárak, ha valamely nagy építőtelepen még így sem akadt elég munkaerő, következhetett a „koncsentra” (a megyei katonai parancsnokságok szakmánként és munkahelyenként tartották nyilván a tartalékosokat, így nem volt nehéz ácsot, kőművest, hegesztőt, lakatost stb. találni). Elekes Józsefnek volt „szerencséje” mindkét kényszermunkarendszert kipróbálni. Előbb 1982-ben küldték el a gyártól, az IMASA-tól kihelyezéssel a rovinari-i építőtelepre, s mert a szép szóra nem hallgatott, egész egyszerűen megfenyegették: vagy megy, vagy kirúgják munkahelyéről. A felszólítást a műhelyfőnök és a gyár pártbizottságának elnöke írta alá... Még megpróbálkozott a munkások érdekvédelmi szervezeténél segítséget kérni, a „szindikát” (szakszervezet) akkori vezetője, Orbán Árpád azonban azt válaszolta, nem tehet semmit. Ha muszáj, hát muszáj. De Elekes József nem olyan ember, aki könnyen megadja magát. Pillanatnyi ihlet lehetett, hiszen nem előre tervelte ki: mikor válaszút elé állították, azt mondta, ha már kényszerítik, elmegy Rovinari-ra, de egy feltétellel, ha megkapja a soron következő szakmai képesítési fokozatot, vagyis a hetes kategóriát. Megadták neki. És hasonlóképp megadták a következő kategóriát gyárbeli kollégáinak is, hiszen egyikőjük sem akart menni a kényszermunkára, de Elekes szólt, hogy milyen feltétellel vállalják el a kihelyezést. A gyár vezetősége nem örült a soron kívüli szakmai felminősítéseknek, de el kellett fogadnia, hiszen muszáj volt küldeni a szakmunkásokat. Muszáj volt menni – Hogyan került a Nép Házához? – 1985-ben a vállalattól beküldtek a megyei katonai parancsnokságra, voltunk ott több gyárból, az IMASA-ból én egyedül, ez már nekem feltűnt. Sorba állítottak, a parancsnok olvasta a neveket, kettőnket marasztott, a többit elküldte. Ez volt reggel kilenc órakor, s egy órakor már kezünkbe kaptunk minden papírt, vonatjegyet, behívót, mindent. Akkor már semmit sem lehetett csinálni, mert közölték a minisztériummal, hogy kik vannak a névsoron, a dolog el volt döntve. Muszáj volt menni. – Már másnap kellett indulni? – Nem, három vagy négy nap múlva. Kellett jelentkezni a katonai egységnél, beöltöztettek katonaruhába, katonai salopétába, voltunk százharmincvalahányan, hegesztők az egész országból. S ott figyelmeztettek, hogy ügyeljünk, mit beszélünk, hogy beszélünk, mert többen eltűntek már onnan. Nem hívták fel a figyelmünket, hogy miket nem szabad beszélni, de ügyelnünk kellett. – Tehát tűntek el közben emberek? – Úgy állították, de nem tudom biztosan. Nagyon kellett vigyáznunk a beszéddel, mert őrizték az épületet, s voltak beépített emberek is, a mérnökről, de a darusról is azt mondták, hogy „szépfiú”. Nagyon kellett ügyelnünk, mi például 37 méter magasban dolgoztunk, de nem tudtuk, hogy mi épül alattunk vagy felettünk. Minden szintnek külön rajza volt, annyira titkos, hogy nem szabadott látni, sem kivinni az irodából. – Ez a rettenetes titkolózás – innen nézvést – mire volt jó? – Ezt nem tudom megmondani, nem tudom, mitől féltek. Amiről én tudok, hogy vastag ajtókkal lezártak részeket, atombiztos volt alul az épület, oda nem lehetett bemenni, mert katonák őrizték. – S fenn, az építkezésen? – Feljebb a legtöbbet mi, koncsentrások dolgoztunk, de voltak civil csoportok is. Miután végeztünk a koncsentrával, nekem is felajánlották, hogy maradjak ott mint civil alkalmazott, mondták, hogy lakást biztosítanak, csoportot adnak, de nem vállaltam. – Merthogy behívottként – koncsentrásként – is csoportvezető volt. – Véletlenül annyi ember között nekem volt a legmagasabb kategóriám. Még meg is kérdezte a tiszt, mit csinált maga a vállalatnál, hogy ide küldték? Mondom, én semmit, de hogyha úgy veszi, hogy valamit csináltam, állítsa ki a menetlevelet, és én megyek haza azonnal. Nem, nem, azt mondja, mert csoportot kap. 42 ember volt a brigádban, ahova kerültem. Ne szólj, szám? – A tiszt kérdéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a behívás egyfajta büntetés volt? – Hát én mindig ki mertem mondani a véleményemet, sokszor követeltem a fizetéseket, itthon is mondták, hogy te szóljál, mert te mersz szólni. Amikor Rovinari-ra küldtek, azt mondja egy mérnök, hogy adnak ingyen lakást, csak menjünk oda dolgozni. Mondtam, én nem megyek, ha csak pityókát eszem Szentgyörgyön, úgyis kapok munkahelyet, de ön, mivel Marosról jött, ingyen kapta a lakást, én meg kellett vegyem annak idején, önnek mindegy, mondom, hogy ott lakik vagy itt. S azzal kijöttem, s az ajtót betettem úgy... Aki ott volt, azt mondta, hát te erőst megmondtad nekik. – Azt gondolja, hogy szókimondásának köszönheti a koncsentrát? – Fennállhat az is, de közben megtudtam, hogy az akkori váltásmesterünknek, Szilvási Álmosnak „köszönhetem”, ő javasolt engem. S amikor jött a fiú, aki helyett elvittek, valami Ioniţa, mert végül őt is koncsentrálták, egy héttel azelőtt érkezett meg Bukarestbe, hogy én leszereltem, elmondtam neki. Azt mondja, reám ne haragudjon, Jóska bácsi, én nem vagyok hibás. Én reád nem is haragszom, mondom, de Álmosra erősen, hogy megtette ezt a lépést. – Koncsentra alatt fizetést kaptak? – Igen, postán küldték haza, a családnak. Megőriztem a szelvényeket, jól látszik a pecséten, hogy a feladó a Ministerul Apărării (honvédelmi minisztérium), és a katonai egység számát is feltüntették. Normára dolgoztunk, de a civilek nyerhettek rajtunk, mert koncsentrásként nem kaptunk annyi fizetést, mint ők. Mi hegesztettünk ennyi folyóméter vasat, az elszámolásnál kiderült, az nagyon sok, a katonaságnak úgyse fizetnek ki annyit, s akkor levágtak. A civil csoportok dolgoztak két hetet, hármat, s utána eltűntek. Idevalósi ácsok, lakatosok, mindenfélék, magyar emberek is voltak közöttük, tőlük tudom, hogy a fizetés közt különbség volt. Akkoriban elég szép pénz volt a 3000 lej, de volt, amikor itthon, az IMASA-ban még tízezer lejt is keresett az ember. Élet a magasban – Hova voltak elszállásolva? – Blokkokba, egy apartamentben (lakrészben) hatan laktunk. Minden reggel, miután a kantinban végeztünk a reggelivel, jöttek a bányászkocsik, azokkal vittek a santierre (építőtelepre). – Milyen volt az élet Bukarestben? – Egy nagy ebédlőben ettünk a szállás mellett, de ott még a víz se volt jó abban a nagy melegben. Mindent meg lehetett venni, mert pénz volt, de reggeltől estig dolgoztunk, szombaton is. Váltásban, egy hétig reggel héttől este hétig, egy hétig este héttől reggel hétig. Éjszaka ki volt világítva nagy reflektorokkal. A 37 méter magasba úgy mentünk fel, hogy a liftházban beültünk egy csóré ládába, s egy kicsi púpos liftkezelő vitt fel. Fenn a gerendák és oszlopok között pallón kellett átjárni, elég veszélyes volt. A hegesztőket kikötötték az oszlopokhoz vagy gerendákhoz. Baleset is volt. Ahogy engedték be a hálót a két gerenda közé, belement egy munkás combjába. Lehozták, feltették egy 22 tonnás kocsira, s vitték a kórházba, szegény úgy ordított, hogy borzasztó. Egy másik alkalommal pont a szobatársam, Marcu, ahogy hegesztett ott kikötözve, nem vette észre, hogy hátul a csenturája hozzáért a forró vashoz, s mintha elvágták volna pengével, úgy átégette. Megingott, de szerencsére elkapta az oszlopot. Este mondta csak el, ej, mondom, jó, hogy nem történt valami. Szépfiúk – Hat hónap alatt azért haladtak fölfelé, vagy csak egy szinten dolgoztak? – Mi csak azt a szintet csináltuk, de az hatalmas területen feküdt. Alább már készítették a díszleteket, akik azzal foglalkoztak. – A hegesztők csoportokra osztva több helyszínen is dolgoztak. – Igen, de mindenki óvakodott mindentől. Örvendtünk, ha például szombaton nem kellett dolgozzunk, de volt, hogy vasárnap délelőtt is be kellett menni, utána elmentünk az üzletbe, valamit vettünk, valamit megittunk, s azzal mentünk is pihenni. Nem nagyon mertünk beszélgetni, pláne, ha azt se tudtuk, ki az illető. A szobatársakkal se hozódott elő soha a palota. – Féltek a besúgóktól? – Hát ott minden titkos volt. Az irodában tartották a rajzokat, s lenn volt az előkészítő műhely. Gondoltam, én nem sétálok annyit, hát leviszem a rajzot, onnan nézem az adatokat. Meglátott a mérnök, őrnagyi rangban volt, s azt kérdi (tisztán kimondva a nevem): Elekes, hova viszed a rajzot? Mondom, le, hogy ne sétáljak annyit. Nem, nem, a rajzot visszaviszed azonnal, leteszed, s ha kell, tízszer jössz be, kiveszed az adatokat, de tudod, hogy a rajzot nem szabad elvinni. Fontos ember kellett hogy legyen, mert csak úgy öntötték a betont, ha ő engedélyezte. Amikor azt mondta, na, ma többet nem öntünk, akkor vége volt. – Az építkezésen az anyagellátás folyamatos volt? – Kocsiszámra hordták a betont, a márványdíszeket, mindent, csupa jó minőségű anyagot. Vonatokon szállították az országból, de úgy intézték a vasúton, hogy szabadon menjenek, még a rapid (gyorsvonat) is meg kellett hogy álljon. Innen, Bükszádról is vittek követ, de a betonba csak egyforma méretű kavics került. A szegek is fényesebbek voltak. A betonban a háló 20–22-es vasbetonból, nem olyan, mint a blokkokban. Hatalmas munkálat, aki nem volt ott, nem tudja. Olyan is volt, hogy a felépített nagy templomot elhúzatták, mert pont rá kellett volna építkezni. Hidraulikusan felemelték, hengereket építettek alá, naponta pár centit mozdították arrébb. – Járt az épületben azután még valaha? – Elmentünk mellette egyszer, amikor voltunk a bolgároknál kosárlabdameccsen, hazafelé jövet a sofőr eltévesztette az utat, pont előtte jöttünk el. Ki volt világítva. ...akkor se maradok – Ceauşescu látogatta az építőtelepet? – Sokszor jöttek a minisztériumból s a volt államelnök, megálltak fenn a dombon, utasításokat adtak, olyankor leállt az egész munka az épületben. Járkáltak közöttünk, figyeltek, mert féltették Ceauşescut. Ő kinn megállt a tetőn a mérnökökkel, onnan adta az utasításokat. – Akkor Elekes Józsefet nem érte az a szerencse, hogy személyesen találkozzon vele? – Nem, nem is volt szükségem rá, nem búsulom, hogy kimaradt. – Bánja, hogy az a hat hónap élete része kellett hogy legyen? – Azt nem tudom kitörölni, nem egyébért, csak hogy a feleségem mennyit kínlódott a két kicsi gyermekkel. Szerencsére megértők voltak a kolléganői, két idősebb asszony, ők csinálták szerre a délutáni váltást. A feleségem reggel hatkor kellett nyisson a kicsi kenyérüzletben a Csíki utca sarkán, ötkor már a gyermekeket felköltötte, tette be egyiket az óvodába, másikat a bölcsődébe, s azzal szaladt le az új negyedből. Megismertem sok embert, mindent így nem bántam, de az, hogy hat hónapig a két kicsi gyermeket az asszony kellett hogy egyedül rendezze, s én mint szabad ember ott kellett üljek, azt nem tudom elfelejteni. – Végül, amikor szeptemberben „leszerelték”, ismételten titoktartásra kötelezték? – Nem, csak a legelején. Volt ott egy civil mérnök Suceaváról, mert őket is detasálták, több évre is, az kérdezte a végén, nem maradnék-e ott civil alkalmazottként, csoportot adnának, minden. Mondom, ha ezt a nagy palotát reám íratja, akkor se maradok, mert a levegő se jó itt, s a víz se. Elkacagta magát, azt mondta, igazad van, mert én sem maradnék itt, akármit reám írathatnak, alig várom, hogy megszabaduljak. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 28.Székelyderzs – jövőre nyitott kapukNégy célkitűzés valósult meg Székelyderzsben az utóbbi tizenegy hónapban: restaurálták a templom falképeit, múzeumi jellegű kiállítás nyílt a vártemplom bástyáiban, jelentékenyen megnövelték a falu és környéke turisztikai vonzerejét, és másik hat – ugyancsak a világörökség részét képező – testvér-templomvárral egyazon projektben létrejött kiállítás, népszerűsítő kiadványok, térképek, promóciós film, valamint weboldal által, közösen népszerűsítik az értékeket magyar, német, angol és román nyelven. Ez a mindeddig példátlan összefogás többéves előkészítő munka után az Erdélyi Unitárius Egyház, a Romániai Evangélikus Egyház és a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány együttműködése mentén, a romániai Művelődési Minisztérium bonyolításával, az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT) 2009-2014 révén valósulhatott meg 390.909 lejes (hozzávetőlegesen 90.000 eurós) keretből. Székelyderzs, Kelnek, Nagybaromlak, Berethalom, Szászkézd, Szászfehéregyháza és Prázsmár mostantól kezdődően közös turisztikai “csomagban” mutatkozik be a turistáknak. Vegyük sorra a megújulás négy témakörét. Restaurálták a freskókat A székelyderzsi templomban található falképeket az egyik kísérő katona zászlójának latin felirata szerint 1419-ben készítették. A templom maga azonban jóval korábbi. A szentélyrész – ahol most az orgona található – a 13., a templomhajó a 15., míg a várfalak és bástyák a 16. században épült, a templom tetején található védelmi szint a lőrésekkel és szuroköntőkkel Basta 1605-ös erdélyi betörése után készült el Petky János erdélyi kancellár költségén. A szentély boltozatát faragott kövek díszítik, amelyek között látható a székelység címere, egy címerpajzsban korai eke-ábrázolás és a Petky-család címere is. A négy falkép – a déli oldalon Pál apostol megtérésének jelenetei, Szent Mihály arkangyal egész alakos ábrázolása, illetve három püspöksüveges alak látható töredékesen, az északi falon pedig a Szent László legenda jelenetei – a 17. század végéig voltak láthatók, amikor az unitárius gyülekezet bemeszeltette. A freskók az 1887-es felújításkor kerültek ismét elő, amely állapot Huszka József rajza jóvoltából ismert számunkra. Több alkalommal is végeztek templomfelújítási munkálatokat, a freskókat azonban csak konzerválták, illetve olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek azok állapotát voltak hivatottak konzerválni. Teljes falfeltárást 2008-ban végeztek, amely során kiegészült a Szent László legenda ábrázolása az elveszettnek hitt kivonulási jelenettel. A teljes freskórestaurálást immár 2015-ben, a jelenlegi program keretében végezhették el. Ma olyan élénk színekben és részletes gazdagsággal tekinthetők meg a falképek, mint keletkezésük idején. A freskók keletkezésének közelgő 600. évfordulója alkalmából tisztelegnek a késői leszármazottak az ősök emléke előtt. tegyük hozzá: igencsak illő és méltó módon. Múzeumi jellegű kiállítás nyílt a bástyákban Köztudott, hogy máig él a szokás Székelyderzsben, hogy a szalonnát a templom bástyáiban tárolják. A 18. században félfedél formájúra épült át az erőd, ahová az egyházközség tagjai különböző ingóságaikat és élelmiszerkészleteiket helyezhették el (kelengyésláda, szerszámok, a hombárokban pedig gabonakészletüket tarthatták), a bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására használták, s használják mind a mai napig. A hagyomány szerint a megbízott egyházfi csak bizonyos napokon nyitotta ki a szalonnás-kamrát, ahonnan a háziasszonyok egy hétre vagy jól meghatározott időszakra való mennyiséget vételezhettek. Ez a szokás beosztásra, ésszerű gazdálkodásra szoktatta a háziasszonyokat. Mivel a paraszti életszerben, a hagyományos falusi háztartásban használt tárgyak az erődtemplomban voltak, nem kellett most mást tenni, mint konzerválni őket, a helyükön maradhattak, kiegészülve a kelléktár többi darabjával. Így megtekinthető egy 19. század végét idéző szobabelső is. Az Arany Griff Lovagrend segítségével pedig egy állandó középkori fegyver- és ruházati kiállítás kapott helyet. Körben, a félfedél alatt a használati eszközök mellett kiállították azokat a nagyított fotókat, amelyeket a székelyudvarhelyi Kováts-fényképészet archívumában találtak és bizonyítottan Székelyderzsben készültek, illetve idevalósi embereket ábrázolnak az 1890 és 1950 közötti időszakban. Növekszik a település vonzereje Azáltal, hogy ma már műút vezet Székelyderzsre, sokkal többen, könnyebben jutnak el ide. Nincsen ugyan kiépült teljes turisztikai infrastruktúra, de az alapok megvannak. Létezik néhány vendégszoba és kulcsosház, bár korántsem annyi, hogy jelentős vendégmegtartó erőt képviselhessen. Talán a politikum is észleli majd a lehetőségeket és előbb-utóbb – valamelyik választási ciklusban sor kerülhet a Brassó megyébe átvezető út modernizálására, ami közvetlen kapcsolatot jelenthet majd a Szászföld felé. A most záruló projekt sikeres, de nem elég Azáltal, hogy április 30-án zárul ez a projekt, egy új időszak veszi kezdetét. A helyiek, élükön a tiszteletessel, a következő hetekben, hónapokban és években találják majd ki a többit, ami az erődtemplomhoz még kell. Hosszú folyamat következik, amíg kiépül a rendszer minden eleme. Tőkére, fantáziára, kezdeményezőkészségre és bátorságra lesz szükség. Ugyanezt a véleményt osztotta Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke és Furu Árpád is, az Erdélyi Unitárius Egyház építészeti és idegenforgalmi főtanácsadója, aki amellett, hogy átadta Bálint-Benczédi Ferenc püspök üdvözletét, elmondta, hogy a jövőben is minden szakmai tanácsot megadnak a derzsieknek, hogy létrehozzák ide a szükséges infrastruktúrát. A település fiataljai körében is zajlik a felvilágosító munka, hiszen itt komoly erőforrások vannak, ha az emberek megtanulnak velük élni. A ma is létező szalonna- és sajtkóstolás nem elég. Ide nem turistát kell várni, hanem vendéget! Rajtuk volt a falu szeme A projekt kivitelezésében többen is helyi kötődésűek. A szülőfaluban, rokonok körében dolgozni még nagyobb felelősséget jelent, mint idegenben. Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány udvarhelyi irodájának igazgatója és Kulcsár Orsolya menedzser soha nem tagadta meg gyökereit. És egyáltalán nem kell szégyenkezniük. “Áldás volt a munkán, hiszen a Jóistennel együtt dolgoztak!” – mondotta Kolumbán Gábor. “Másképp nem is lehet. A posztmodern embernek észhez kell térnie, ha elszakadt a világ rendjétől és improduktív életet él, rá kell ébrednie és éreznie a valódi feladatokra, hozzá kell adnia minden tehetségét és képességét a világ haladása érdekében, nem pedig elvennie, hiszen csak így működik a teremtmény és a Mindenható közötti munkakapcsolat.” Közös stratégia Dr. Stefan Magnus Cosoroaba evangélikus lelkész, egyetemi docens, a gyakorlati teológia és valláspedagógia elismert szakembere is püspöki üzenetet hozott, majd röviden ismertette azt a tevékenységet, amelyet az erődtemplomok fenntartása és népszerűsítése terén végez. “Az erdélyi szászoknak százötven erődtemplomuk van, amelyek közül csak tizenöt van jó állapotban, mintegy huszonkilenc állaga elfogadható ugyan, de ezekre is azonnal milliókat lehetne, s kellene is költeni. A többi – tehát legalább száz középkori szakrális épületről van szó (!) – állapota siralmas. Gyakorlatilag minden gyülekezet temploma veszélyben van, hiszen 1990 után a szászok maradéka is tovább fogyatkozott, az egykori hétszázezres evangélikusból ma már csak mintegy tízezren maradtak az egyházmegyében. A székelyek sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen itt még mindig jelentős a falusi környezetben élő őshonos népesség és csak (!) huszonkilenc erődtemplomról kell gondoskodniuk.” Cosoroaba szót ejtett a fővárosi hatóságokkal vívott “mérkőzésekről” is. Elmondta, hogy templomfelújításokról volt szó, amelyekhez a Kulturális Minisztérium biztosított volna egy jelentősebb keretet, ám a tisztségviselők telekkönyvi kivonatot, birtoklevelet, s mindenféle dokumentumot kértek, felszólították, hogy bizonyítsa be egy-egy ingatlanról, hogy annak tulajdonjoga a gyülekezet megszűnése után valóban a püspökségre szállt. A helyzet akkor oldódott meg, amikor Angela Merkel asszony, Németország kancellárja Romániába látogatott, ekkor a különböző útvesztők és osztályok eltekintettek a szigorú, a normális ügymenetet akadályozó szabályozástól és képesek voltak helyesen is értelmezni a törvények betűit. Ezzel a projekttel – taglalta Cosoroaba -, amelyben hét erődtemplom közös promócióját hozzuk létre, végre létrejön az “átjárhatóság”, hiszen mind a hét helyszínen népszerűsítik egymást, hogy az érdeklődők átmenjenek egyik teleülésről a másikra, s a látnivalókat ajánlják tovább barátaik, rokonaik figyelmébe, hogy ők is odalátogassanak. Szó esett még a Transilvania Card nevű projektről, amely kedvezménycsomaggal együtt kínálja az erődtemplomok látnivalóit, a számos kulturális programmal együtt, amely ezeken a helyeken zajlik. Tavaly harmincezer látogatójuk volt, de sokat kell dolgozni azon, hogy még több helyszínen felbukkanva, erősebb marketingmunkát folytathassanak, hiszen a vajdahunyadi várnak egyedül ennél nagyobb volt az éves látogatottsága. Milyen konkrétumok következnek? Székelyderzsben rengeteg tennivaló lesz. Ha együtt élnek az emberek a történelmi emlékekkel, akkor ki kell alakítani hozzá a megfelelő környezetet. A templom környezete ma – enyhén szólva – igen eklektikus képet mutat: egyaránt megtalálhatók a másfél-kétszáz éves házak, a Monarchia korát idéző középületek, a szocreál emlékek és a fogyasztói kultúra katalógusai és “akciói” által ránk zúdított idegen anyagokból épített, felújítás címén elrondított családi házak. Ide településkép-védelmi program kell, tájépítészetileg is ki kell alakítani egy megfelelő és igényes arculatot, amelynek megtartása és organikus fejlesztése minden helyben lakó polgár és vállalkozó joga és kötelessége lesz. Ahhoz, hogy a turista vendég legyen, olyan megtartó funkciók szükségesek, amelyek nem csak egy-két órára, hanem akár napokra is lekötik az idelátogatót. Fel kell támasztani az alvó népi mesterségeket: fafaragók, bőrdíszművesek, szövő- és varróműhelyek kellenek, kovács- és asztalosszakmát bemutató látvány-manufaktúrákat lehet létrehozni, hozzáértő, nyelveket beszélő, nyitott üzemeltetőkkel, akik nem csak ideiglenes jövedelemkiegészítést látnak az ilyen foglalatosságokban. Annyi kiváló élelmiszert kell előállítani, hogy ne kelljen hipermarketekből etetni a vendéget. A templom és az erőd tereiben pedig minőségi programokkal esélyt lehet majd teremteni a kultúrát is fogyasztó érdeklődőknek. Innen, a templomerőd kapujából lehet rálátni a jövőre. A múlt hasznosítása jóvoltából körvonalazódhat a látható és élhető jövő. Simó Márton/ Élő Székelyföld MunkacsoportSimó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport eloszekelyfold.wordpress.com 2016. június 6.Gálfiék kettős sikereAbszolút többséget szerzett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta koalíció a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben. Nemcsak a polgármesteri tisztséget veszítette el az RMDSZ, hanem tanácsbeli többségét is. Míg az elmúlt négy évben a 19 tagú testületben 11-en az RMDSZ-t, 5-en az MPP-t, 3-an pedig az EMNP-t képviselték, addig az elkövetkező ciklusban 11-en a koalíció (MPP–EMNP), 8-an pedig a szövetség színeiben dönthetnek. A Központi Választási Iroda hétfőn délelőtt tette közzé a helyhatósági választások hivatalos eredményeit. A részletes adatokból egyebek közt az is kiderül, hogy a polgármesteri székért zajló versengésben Bunta Levente (független) leköszönő városvezető a huszonkét körzetből négyben kapott több szavazatot, mint Gálfi Árpád (MPP–EMNP). Arros Orsolya (RMDSZ) Gálfit egyetlen körzetben sem tudta maga mögé utasítani, Buntát pedig csak a 34-esben előzte meg. Gálfi Árpád tízszázalékos előnnyel nyerte meg a polgármester-választást Buntával szemben. Majdnem ugyanilyen arányú győzelmet aratott az őt támogató koalíció is a képviselő-testületben. Pui Nándor független jelölt viszont nem jutott be az önkormányzatba, mivel 624 szavazatot kapott, és még 48-ra lett volna szüksége, hogy képviselőként dolgozhasson. A választások előtt összeállított jelöltlisták alapján az önkormányzati testület összetétele a következőképpen alakult: 1. Hajdó Csaba István – EMNP, 2. Orbán Árpád – MPP, 3. Mike Levente József – MPP, 4. Jakab Attila – EMNP, 5. Orbán Balázs – MPP, 6. Szarvas Zsuzsanna – EMNP, 7. Bíró Jolán – MPP, 8. Bíró Edit – EMNP, 9. Péter Balázs – MPP, 10. Lőrincz Edit – EMNP, 11. Vass Zoltán – MPP (a koalíció tagjai), illetve 1. Arros Orsolya Blanka, 2. Benedek Árpád Csaba, 3. Sinka Arnold, 4. Jakab Áron Csaba, 5. Berde Zoltán, 6. Szabó Gyula, 7. Lőrincz Zsuzsanna, 8. Derzsi László (RMDSZ-tagok). Pál Gábor Székelyhon.ro 2016. június 29.Máris tárgyalt Hargita megye és Udvarhely vezetőségeEgyüttműködésről egyezett meg Hargita Megye Tanácsának elnöke és Székelyudvarhely polgármestere az inkubátorház működtetése, illetve a Bányai János Szakközépiskola által tervezett, számítógépes vezérlésű (CNC) marógép kezelését oktató szakosztály elindításával kapcsolatban. A megye, valamint a városvezetés nyitott arra, hogy az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) által támogatott programokat folytassa, ez pedig nagy előrelépésnek számít – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatón Nagy György, az UKKSZ elnöke, aki kitért a szakoktatás, illetve az inkubátorház működtetésének kérdésére is. Barabás Csaba, a megyei tanács beruházási irodájának vezetője hangsúlyozta, a CNC-marós szakosztály elindítása azért is kiemelt, mert az ilyen képzettségű dolgozók magasabb bérezésre számíthatnak. Általánosságban fontosnak tartja olyan képzések támogatását, ahol a diákok már a diplomaosztó előtt állásajánlatokat kapnak. A megyei tanács – a vállalkozók kérésének eleget téve – létrehozott egy olyan weboldalt, ahol nyilvánosságra hozzák az ezer euró feletti direkt vásárlásaikat, amelyekre bármely cégvezető adhat le ajánlatot. Barabás Csaba reményét fejezte ki, hogy ehhez a kezdeményezéshez csatlakozni fog az udvarhelyi önkormányzat és alintézményei is. Hangsúlyozta, igyekeznek minél több projektet kidolgozni azoknak a cégeknek, amelyek munkahelyeket teremtenek. Példaként az adókedvezmények bevezetését is említette. Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester kijelentette, fontos számára az olyan projektek támogatása, amelyek előremozdíthatják a várost és a környező településeket, így ilyen kérdésekben szívesen együttműködik a megyei tanáccsal. Hangsúlyozta, továbbra is a szakmaiságot tartja a legfontosabbnak, ennek fényében alakítja a hivatal vezetőségét. „Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt tizenöt év nem az együttműködésről szólt Udvarhelyen. Én azt szeretném, hogy ne tekintsünk a múltba, hanem nézzük meg, mit tudunk tenni a továbbiakban azért, hogy a város és a vidéki települések közösen dolgozhassanak” – fogalmazott. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke örömét fejezte ki, amiért együttműködési hajlandóság van az új udvarhelyi városvezetésben. Külön gratulált az UKKSZ tevékenységéért, hangsúlyozva, hogy egy jól működő vállalkozói szervezetet a politikusoknak is komolyan kell venniük. Borboly hozzátette, hogy a korábbi városvezetés június 16-án egy beadvánnyal fordult a megyei tanácshoz, amelyben azt állították, hogy az udvarhelyi helyzetet figyelmen kívül hagyták az áfavisszaosztáskor. Arra kérte Gálfit, hogy az új önkormányzat ne bíróságon keresse az igazságot, hiszen „egy kávé mellett” hamarabb megtalálják. Orbán Árpád alpolgármester úgy értékelte, jelzésértékű, hogy nem sokkal a választások után már tárgyalni kezdett a megye és a város vezetősége. Borboly Csaba arról is beszélt, hogy bár van még tennivaló, ősszel már beüzemelnék az inkubátorházat. Péli Levente, az inkubátorház projektfelelőse hangsúlyozta, az épületet még nem adták át, de ez július végéig megtörténik. Mint kiderült, a bebútorozás elkezdődött, illetve az árambekötés kivételével a közművesítés is megtörtént. Noha erről nincs hivatalos szerződés, elvileg öt év múlva az udvarhelyi polgármesteri hivatalra szállna át az inkubátorház tulajdonjoga – mondta Péli. Szakács-Paál István, a Bányai János Szakközépiskola igazgatója azt a termet mutatta be, amelyet a CNC-marós szakosztály számára készítenek majd elő. Mint mondta, az induláshoz számítógépek, illetve egy CNC-marógép megvásárlására van szükség, ami nagyjából 50 ezer euróba kerül. Az anyagiak biztosításához segítséget kértek a városházától, illetve a megyei tanácstól is, amelyek képviselői ezt pozitívan fogadták. A teljes összeg előteremtéséért a magyar államnál is pályázni fognak. Hosszabb távú terveik között szerepel egy második CNC-maró megvásárlása is, ezt európai uniós pályázatból valósítanák meg. Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro 2016. augusztus 16.Nagykorúvá vált a találkozóTöbb ezer unitárius az egy Isten ege alatt Az időjárás is az unitáriusokkal tartott szombaton, amikor a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn több mint háromezren gyűltek össze éves találkozójuk alkalmával. A programot a homoródalmási fúvósok nyitották, majd lovas felvonulás következett. A beszédek sorát Kedei Mózes, a házigazda Székelyudvarhely belvárosi egyházközség lelkésze nyitotta meg, aki a 18 éves találkozó kezdeteiről mesélt a jelenlevőknek. Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke elmondta: kútforrás, testi és lelki erőt adó hely ez, ahol a föld és ég közelebb kerül egymáshoz. Vallja, a találkozó különleges tartalommal bír. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármesterének köszöntője után Szabó Előd ürmösi lelkész tartott ünnepi istentiszteletet Máté evangéliumának 5. része 13. és 14. verse alapján: „Ti vagytok a föld sója, Ti vagytok a világ világossága”. Arra biztatta a jelenlevőket, hogy a jelenben, a mostban és ittben gondolkozzanak, és ne ragaszkodjanak túlságosan a múlthoz, bár azt illik ismerni. – Jézus tanítását olvasva az örök jelent, az ittet fedezzük fel; mindig arról beszélt, ami a megadott helyen volt, mindig ahhoz beszélt, akivel szemben állt – mondta. Bardocz Andrea Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 18.XIX. századi hagyomány újraélesztéseNagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre. A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót. Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket. Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt. A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor. A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 6.Megtiszteltetés és lehetőség: Budapest testvérvárosa lesz SzékelyudvarhelyNew Yorkkal, Berlinnel, Pekinggel, Lisszabonnal, Béccsel, Tel-Avivval és Ankarával együtt Székelyudvarhely is testvérvárosa lesz Budapestnek. Gálfi Árpád, Udvarhely polgármestere elmondta, nemcsak jelképes szerződésre számítanak. Budapesttel köt nemsokára testvérvárosi szerződést Székelyudvarhely – jelentette be a hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Gálfi Árpád polgármester és Orbán Balázs, az önkormányzati képviselő-testület MPP– EMNP koalíciójának frakcióvezető-helyettese. A város képviseletében Orbán Árpád alpolgármesterrel és Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnökével együtt találkozott Gálfi Árpád polgármester Tarlós Istvánnal, Budapest főpolgármesterterével múlt héten. A találkozó az NSKI közvetítésével jött létre, célja pedig egyebek közt a 2012-ben írásban is megfogalmazott kérés megerősítése volt, miszerint Budapest Székelyudvarhely testvérvárosa lenne. Udvarhelyre eddig is édestestvérként tekintett Budapest, a két város közötti különbségtől függetlenül. Nemzetstratégiai szempontból is fontos a testvérvárosi kapcsolat kialakítása, ugyanis így érzelmi és gazdasági hiányosságot is lehetne pótolni – tolmácsolta Gálfi Árpád a Budapesti találkozón elhangzott gondolatokat. A polgármester szerint Udvarhely számára óriási megtiszteltetés és lehetőség a felkérés a testvérvárosi szerződés megkötésére. „Olyan exkluzív klubba nyer belépést a város, amelynek többek között Peking, New York, Bécs és Lisszabon is tagja” – fogalmazott. Budapest főpolgármestere egyelőre csak szóban kérte fel a székely anyaváros vezetőségét a megállapodás megkötésére, de Gálfi szerint nemsokára írásban is közvetíti kérését. A kezdeményezést határozat formájában terjesztik elő, a szerződés megkötéséről pedig a önkormányzati képviselő-testület fog szavazni. Orbán Balázs úgy véli, a testvérvárosi kapcsolatoknak nemcsak szimbolikusaknak kellene lenniük, fontos ezeket tartalommal is megtölteni, élővé tenni. Gálfi hozzátette, hogy polgármestersége alatt Székelyudvarhely tizenhárom testvértelepülése közül négyet már meglátogatott, hogy felújítsa a kapcsolatokat. Veres Réka Székelyhon.ro 2017. március 24.A fekete március után Sepsiszentgyörgyön (Visszajelzés)Figyelmesen olvastam a Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel készült interjút a március 18-ai Háromszékben, és pontosítani szeretném, hogy mi is történt a valóságban Sepsiszentgyörgyön. Az interjúban az áll, hogy a Marosvásárhely fekete márciusának hírére felbolydult szentgyörgyieket „Király Károly nyugtatgatta”. Az akkor történtekkel kapcsolatosan: Kátéórát tartottam Szemerján a gyermekeknek, amikor megszólalt a telefon. Orbán Árpád – aki akkor a Nemzeti Megmentési Front megyei elnöke volt – arra kért, hogy azonnal menjek a központba, mert az embereket le kellene csendesíteni. Rögtön indultam. A város központjában óriási embersereg gyülekezett, a szomszéd falvakból is sokan bejöttek Sepsiszentgyörgyre. A tömeg felháborodással tárgyalta, milyen szomorú események történtek Marosvásárhelyen azon a ,,fekete márciusi” napon. A megyeházán az akkori ideiglenes vezetőkből sokan voltak jelen. Király Károlyt én nem láttam, de ott volt nagytiszteletű Csató Béla plébános úr. Orbán Árpád arra kért, hogy szóljunk az emberekhez, próbáljuk lecsendesíteni őket. Először Csató Béla beszélt, utána én. A tömeg egyhangúan skandálta, hogy ,,csak az igazat!” Elmondtuk a felháborodott tömegnek, hogy ne a bosszúállás vezéreljen bennünket, hanem a szeretet és a megbocsátás érzülete, hogy békességben tudjunk élni. Az emberek lecsendesedtek és lassan hazafelé indultak. Alig fejeződött be a csődület Szentgyörgyön, jött az értesülés, hogy Baróton is nagy megmozdulás van. Valakiknek ki kellene menni Barótra, hogy a szintén felháborodott tömeget lecsendesítse. Nem nagyon volt jelentkező, végül Dali Sándorral ketten indultunk el Tóth József vállalkozó 104-es számú kocsijával. Barót felső vége felé találkoztunk a felvonuló tömeggel, és a köpeci letérőig mentünk együtt az erdővidékiekkel. Ott volt egy nagy halom vascső, arra felállva beszéltünk Dali Sándorral az emberekhez, akik lassan megnyugodtak. Megjegyzem, csak egy pár szó kellett volna, hogy irgalmatlan vérontás következzen a mi megyénkben is. Hála Istennek, sikerült ezt megakadályozni. Milyen jó lenne és szép, hogy amikor húsvét felé megyünk, újra és újra halljuk a feltámadott Jézus első szép szavait: ,,Békesség néktek”! Ne a robbantás, gyilkosság, gyűlölet vezéreljen a jövő felé vezető utunkon! Emlékszem a XX. század két világháborújának borzalmaira. Kérjük az Istent, soha ne a gyűlölet, az ellenkezés, hanem a békesség és szeretet lakozzon a szívekben! Incze Sándor nyugalmazott ref. esperes Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 24.Népviseletbe öltözött a székelyudvarhelyi önkormányzatSzékely népviseletbe öltözött Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, nem konkrétan az épület, hanem az ott dolgozó személyzet ünnepelte így a népviselet napját. "Különlegesnek találtuk a viselethordás azon megközelítését, hogy ne csak egyházi és nemzeti ünnepeken, hanem egy hétköznapon is magunkra öltsük tájegységünk népi öltözékét. A kombinált megoldás is kihívás lett volna, végül teljes egészében mutattuk meg ezen a napon a székely ruha udvarhelyszéki, petki, siklódi, sóvidéki, máréfalvi darabjait" - írta a Transindexnek Simon Mária Tímea, a hivatal szóvivője, volt munkatársunk. Elmondása szerint Orbán Árpád alpolgármester volt a kezdeményező, aki maga is beöltözött, bár székely harisnyát még ő sem húzott. Gálfi Árpád polgármester nem öltözött székely ruhába. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársai is csatlakoztak ahhoz az értékteremtő kezdeményezéshez, hogy április 24-én népviseletünk egy darabját felvéve, vagy a teljes viseletben jöjjünk be munkahelyünkre. Az ötlet onnan származik, hogy április 24. nem csak Szent György napja, s mint ilyen, az állatok legelőre hajtásának a hagyományos dátuma is, hanem 2015-től a népviselet napja is. Az elmúlt években számos Kárpát-medencei szervezet csatlakozott már a kezdeményezéshez, hogy megmutassák a világnak viseletüket, így már nemcsak a hagyományőrző eseményeken vagy táncházakban lehet találkozni ezekkel. Székelyudvarhelyen a MÜTF Oktatási Központ hirdetett meg székelyruha-viselési akciót, ehhez csatlakoztak a polgármesteri hivatal munkatársai. A szóvivőjük szerint az akció eredetileg egyébként német kezdeményezés. (hírszerk.) Transindex.ro 2017. április 30.Udvarhelyen csírázik a Hagyományok Háza erdélyi hálózataA magyar folklórhoz kerülhettek közelebb azok, akik a hétvégén a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartott Hagyományok Háza napokon vettek részt. A magyar népmesékről, táncokról, kézművességről és népzenéről tanulhatott az a több mint félszáz résztvevő, akik a magyarországi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi rendezvényére regisztráltak. A Hagyományok Háza azért jött létre, mert többen arra a felismerésre jutottunk, ha valamit nem csinálunk, akkor a paraszti, kisközösségi kultúra el fog tűnni – avatta be a jelenlévőket Kelemen László, a magyarországi intézmény főigazgatója. A másik két ráismerés, ami elősegítette az intézmény létrejöttét, az volt, hogy a gyűjteményekből, a „holt” anyagból nehezebb tanulni, mint az élő forrástól, ugyanakkor Kelemen László szerint az intézményi forma a különböző mozgalmakat jobban megőrzi, ezért is akarták megalapítani a Hagyományok Házát. „Nehéz dolog a huszonegyedik század hajnalán új intézményt alapítani, hiszen már minden van, már mindent kitaláltak, már mindenre van múzeum. Igen ám, de ezek olyanok, mint az egyiptomi szarkofágok, a turisták elcsodálkoznak ott, hogy milyen szép az a kultúra, de nem él ott semmi. Nekünk az volt a dolgunk, hogy azt, ami oly kedves nekünk, továbbéltessük” – magyarázta. Az igazgató szerint kezdettől fogva Kárpát-medencei jellege volt az intézménynek, Udvarhelyre is szeretnének jönni, hiszen szerinte emblematikus hely a táncházmozgalom történetében. Az erdélyi helyzet speciális, itt jóval többen vagyunk magyarok, hatalmas a terület és nagy az örökség, amit őrizni kell, ezért négy helyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron kezdtük el a hálózatosodást. Távlati cél az erdélyi Hagyományok Háza létrehozása – ismertette az igazgató. A terjeszkedéssel a magyar–magyar kapcsolatokat ápolnák a hajdani Magyarország területén, ugyanakkor a gyűjtéseket folytatnák, illetve a korábbi és helyi gyűjtéseket digitalizálnák és tennék közzé ingyenesen, hogy bárki számára hozzáférhető legyen. „Az élő hagyomány átadása a harmadik és legfontosabb célunk. Ma már nemcsak szabadidős tevékenységeket tartunk, hanem kétéves felsőfokú végzettséget adó tanfolyamokat is” – hangsúlyozta. A képzéseket akkreditálnák Erdélyben is, és a klasszikus képzések mellett újakat vezetnének be, például a népi gyógyászatot. A főigazgató szerint a tudást nem importálni szeretnék Erdélybe, hanem inkább a helyi tudást akarják meghatározóvá tenni itt. Ezért nem ugyanazokat a tevékenységeket akkreditálták a Romániai Magyar Pedagógusszövetség segítségével. „Mindennek a kiemelt stációja a Hagyományok Háza napok székelyudvarhelyi kiadása, ezért jöttünk el mintegy hetvenen” – tette hozzá. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere a pénteki megnyitón elmondta, hogy a városvezetés partner, „építő ember” akar lenni a Hagyományok Háza udvarhelyi hálózatának kiépítésében. Veres Réka / Székelyhon.ro 2017. június 7.Így alakulhat a jövőben Udvarhely oktatási rendszereÁtfogó, a székelyudvarhelyi iskolahálózat összetételéről szóló, illetve a város oktatási rendszerének újjászervezéséhez szükséges tanulmányt rendelt meg a székelyudvarhelyi önkormányzat. A kutatás kedden ismertetett eredménye a következő tanévre még nem lesz hatással, ám a terv szerint hosszú távon meghatározza majd a helyi oktatási stratégiát, illetve a város középiskolai képzésének jövőképét. A Benedek Elek Pedagógiai Líceum jogi státuszának megszüntetése is felmerült lehetőségként tavaly decemberben, amikor Székelyudvarhely oktatási hálózatának átszervezéséről tartottak kerekasztal-beszélgetéseket a város iskolaigazgatói és az önkormányzat képviselői. Az alternatíva akkor annyira felborzolta a kedélyeket, hogy a városvezetés végül egy, az iskolarendszerről szóló tanulmány megrendeléséről döntött, illetve a tanulók, szülők és vállalkozók igényeinek felméréséről. Az elkészült tanulmányt kedden délben, sajtótájékoztatón mutatták be. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere szerint időszerű volt huszonhét év után az elemzés elkészítése. Úgy véli, a 48 ezer lejbe került tanulmány szakmailag jól összeállított, konkrét cselekvési tervvel zárul, még a kényesebb témakörökre is kitér, és az oktatás szempontjából hosszú távon hasznos lesz. „Ha Székelyudvarhelynek nincs egy jó oktatási rendszere, akkor hatékony fejlesztése sem lehet” – magyarázta a tanulmány szükségességéről. A tervezett eredmények elérhetőkké válnak az elemzés jóvoltából – közölte a sajtótájékoztatón Geréb László, az elemzés elkészítésével megbízott REGA Régiókutató Egyesület projektvezetője. A szakember előbb vázolta a 177 oldalas kutatás anyagát – amely a városháza és az egyesület honlapján is megtalálható –, majd ismertette következtetéseiket. Egyebek mellett megállapították, hogy az elkövetkező tizenkét évben a diákok száma nőni fog Székelyudvarhelyen. Kiderült, hogy a város középiskolásainak hatvan százaléka nem székelyudvarhelyi, ugyanis a vidéki diákok a nyolcadik osztály elvégzése után nagy számban iratkoznak be udvarhelyi tanintézetekbe. Az elméleti oktatásban hatvan százalékban udvarhelyiek a diákok, a szakiskolákban és szakközépiskolákban viszont sokkal kevesebben vannak, ott a tanulóknak mintegy harminc százaléka udvarhelyi, ezért Geréb szerint a városnak a környékbeli vidéki településekkel egyeztetve kellene kidolgoznia a középiskolai oktatás fejlesztését. A jelenlegi nyolcadikosok 81 százalékától, minden iskolából egy osztálynyi diáktól kérdezték meg, hogy mik a jövőbeni terveik. A válaszadók majdnem fele elméleti profilú osztályban folytatná tanulmányait, míg 35 százalékuk szakiskolában vagy szaklíceumban, 16 százalékuk pedig vokacionális profilú osztályban tanulna tovább. A szülők 54 százaléka azt szeretné, ha gyereke elméleti osztályban végezné el a középiskolát, csak tíz százalékuk szavazott a szakiskolai oktatásra. Amennyiben a gyerek nem jutna be egy elméleti osztályba, a szülők hetven százalékának első alternatívája egy udvarhelyi szakközépiskola lenne, csupán 11,44 százalékuk íratná szakiskolába, és szintén ennyien iskoláztatnák gyereküket egy másik városban – derült ki a tanulmányból. A kutatás részeként 1500 vállalkozót is megkérdeztek a középiskolai képzésekről. Ennek egyik érdekes következtetése az volt, hogy a cégvezetők a következő három évben nagyjából hétezer embernek kívánnak munkát adni. Válaszaikból viszont az is kiderült, hogy a diákok és szülők preferenciáitól eltérően háromszor több szakmunkásra van szükségük, mint diplomásokra. Az elemzők szerint a város középiskoláiban a hatékony képzés biztosításához az oktatás minőségét is mérni kell, például értékelni kellene a tanárok tevékenységét, de ezzel párhuzamosan az oktatóknak át- és továbbképzéseket is kell szervezni. Ugyanakkor az iskolai szabályzatokat városszinten egységesíteni kellene, és több hangsúlyt fektetni a román és angol nyelvtanításra. Az elemzők nem javasolják az elméleti osztályok csökkentését, csupán a szakok módosítását. Így például a matematika profilú osztályok számának növelését tanácsolják és a teológiai képzés újragondolását, hiszen az utóbbit elvégzők többsége más szakot választ továbbtanuláskor. Geréb szerint a pedagógusképzést prioritásként kellene kezelnie a városnak. A szakközépiskolákat illetően kevesebb osztályszámot, de ezzel együtt nagyobb színvonalat javasolnak, szorosabb együttműködést az oktatási intézmények között. Az elképzelés szerint a szakiskolák akár közösen is kialakíthatnának egy szakképzőközpontot. Leghamarabb jövő ősztől módosítanak Mivel a diákok egy része nem tudja, milyen képzések vannak az udvarhelyi középiskolákban, a tanulmány készítői szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a tanulók tájékoztatására. Ugyanakkor javasolták a szakközépiskolák infrastrukturális modernizálását, illetve a hasonló, párhuzamos képzések megszüntetését, ezzel együtt a középiskolai hálózat átszervezését. Az elemzők szerint hiába akarja az önkormányzat és a vállalkozói szféra a szakképzést erősíteni, ha a diákoknak és a szülőknek rossz véleményük van az iskolák felszereltségéről és a szakoktatásról. Sokat kell befektetni ahhoz, hogy ez megváltozzon – vélekedik Geréb. A sajtótájékoztatón jelen volt a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola igazgatója is. Szakács-Paál István szerint az elméleti osztályok csökkentése nélkül fölösleges a stratégia, hiszen a jobb vagy közepes képességű diákok így nem a szakközépiskolákba iratkoznak majd be. A szeptemberben kezdődő 2017–2018-as tanév oktatási hálózatára egyelőre nem lesz hatással az elkészített tanulmány, az azt követő, 2018–2019-es tanévre már igen, de az önkormányzat egyelőre nem döntött arról, hogy miként. Veres Réka Székelyhon.ro 2017. szeptember 27.„A néptáncnak elő kell törnie belőlünk” – beszélgetés a 40. Erdélyi Táncháztalálkozó főszervezőjévelHáromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte 40. évfordulóját Székelyudvarhelyen az erdélyi táncházmozgalom az elmúlt hétvégén. A több mint száz zenészt, több mint ezer táncost fölvonultató Erdélyi Táncháztalálkozó főtámogatója a budapesti Hagyományok Háza, főszervezője az Udvarhely Néptáncműhely volt. Az esemény házigazdáját, a néptáncműhely igazgatóját, Orendi Istvánt, villáminterjúban kérdeztük. Hogyan értékeli a hétvégi táncháztalálkozót? Rendkívüli volt. Ahogyan a mottóban is volt, hogy „több mint táncháztalálkozó”, valóban, több volt. Hirtelen arra gondoltam, hogy ezt valójában a több ezer résztvevőnek kellene értékelnie, de képtelenség annyi embert megkérdezni (nevet). Remélem, hogy mindenki elégedetten ment el. Csoda a semmiből… Volt-e meglepetés az ön számára, személyesen értékelhető momentum? Kellemes meglepetés a Sportcsarnokban lezajlott gálán az volt, hogy gyakorlatilag próba nélkül, színpadi beállások nélkül – melyek az előadások elengedhetetlen részei – több száz táncos és körülbelül száz zenész lépett fel a szűk kétórás gálaműsoron. Most is hihetetlennek érzem, mennyire olajozottan, könnyedén sikerült! Elégtétel volt, hogy ezt a közönség is így nyugtázta. Többen is kiemelték, hogy milyen jó, hogy a műsort hivatalos beköszönőkkel, beszédekkel nem is törtük meg, nem is szakítottuk meg, nem is vezettük fel… Ahogyan a táncházmozgalom a csendből, a semmiből megjelent és tart. A gálát le kellett zárnunk, de a táncházmozgalmat remélem, hogy nem zárjuk le, hanem igenis továbbmegy. Ehhez fogalmazódott meg valamilyen feladat is? Ami megfogalmazódott az az, hogy jó, hogy ezt elindították, és ezt éltetni kell. Ez a feladat, tovább kell ezt vinni. És biztos, hogy a találkozónak, amely az elmúlt 40 év legnagyobb találkozója volt, valószínűleg ez volt az egyik nagyon jó hozadéka: remélem, sok kétkedő ember is most már fölfigyel és el is hiszi, hogy igenis a táncháznak, táncházmozgalomnak létjogosultsága van. Gondolom, a tömeg meggyőző ereje hatott mindenkire. Hogy érzékeli, a támogatókat tekintve kell-e valaminek változnia ahhoz, hogy utánpótlás-nevelés legyen? Ami támogatás elérhető volt, mi mind igénybe is vettük. Az utánpótlás-nevelés semmi szín alatt nem a támogatóknak, nem a fenntartó intézményeknek a feladata. Nekik a feladatuk az, hogy mindenképpen álljanak az ügy mellé. Az utánpótlás nevelése azok feladata, akik oktatnak, szerveznek – mondhatni, más helyeken vannak a csúcson, nem a pénz világában, vagy a politikában. De, természetesen, mint annyi minden, azért ide is szükség van erőforrásokra. Mindannyian jól tudjuk, hogy a közpénzeket a politikában jártas személyek nagymértékben befolyásolják. Én remélem, hogy nem csak feladatként jelenik ez meg a mi elöljáróink, politikusaink előtt, ők nem egy feladatként fogják föl, nem csupán munkahelyi kötelességként. Ez a szemlélet a szervezőcsapatban is többször elhangzott: nem szabad ez munka, feladat legyen. Ha érzelmileg nincs meg az indíttatás, a töltés, akkor, hogyan lehet ennyi embernek ennyit táncolni, zenélni? Ez mindannyiunk közös kultúrája, ez nem egy dzsesszmuzsika, ami máshonnan jön – jelzem, itt nem szeretném ezeket negatívan minősíteni, mert magam is rengeteget hallgatom –, de nem egy kintről, idegenből érkező műfaj, amit el kell fogadnunk és meg kell szeretnünk, hanem ez a miénk. Ez nem kérdés! De biztos is vagyok ebben, hiszen a Hargita Megyei Tanács elnökéről, Borboly Csabáról is tudjuk, hogy tánctáborokba is eljár, akár a székelyudvarhelyi alpolgármester, Orbán Árpád, akár a kolozsvári operaház igazgatója, Szép Gyula, aki maga is a kezdetektől táncházas. Ezt a három embert nem egyébért emelem ki, hanem azért mert a szombati Apám tánca előadásunk előtt ők hárman, velem együtt négyen köszöntöttük a sportcsarnokban a szerintem több mint kétezer embert. Őket ezért hozom fel pozitív példaként, de biztos vagyok benne, táncházközeli, táncházszerető emberek vannak. Kulcskérdések, jövőkép Azért kérdeztem rá a teendőkre, mert úgy képzeltem, hogy a jubileumkor a néptánchoz kapcsolódó ügyek is előkerülnek. Például a néptánc főiskolai képzésbe, hivatalos iskolai oktatásba bevonásának ügye, amiről nemrég írtunk a Maszolon, András Mihály, a Hargita Együttes vezetőjének nyilatkozata nyomán. Olvastam a nyilatkozatot, és igazat adok Misinek, aki barátom és kollégám is: ez teljesen valós probléma. Ugyanabban a beosztásban dolgozom magam is Udvarhelyen, mint András Mihály Csíkszeredában, és az általa felvetett kérdéseknek nagyon is nagy szerepük van, de maga a mozgalom, a néptánc és népzene az nem a színpadi tánccal kezdődött. Akár a táncháztalálkozó főszervezői státusomban, akár a néptáncműhely vezetőjeként, vagy akár a 25 éves táncházas múltamra gondolok, azt szeretném, hogy szigorúan szétválasszuk a gondokat, mert szerintem a táncháztalálkozónak nem lehet ez a problematikája. A táncháztalálkozó mindenkinek szól, aki népzenét és néptáncot szerető ember, az iskolai oktatás pedig sokkal szűkebb réteget szólít meg, bár igaz, hogy kihatással lehet sokkal nagyobb rétegre, mert a hivatásos együtteseket nagyon sokan látják, nagyon sokan megnézik az előadásait. Ahhoz hogy az pedig színpadra kerüljön, valóban ez egy kulcskérdés, hogy van-e, lesz-e bárminemű oktatási stratégia és nem csak a felsőfokúra gondolok, és nem csak az intézményesített oktatásra. Mert néptáncoktatás kisebb-nagyobb formában létezik, de nem intézményesítve, ez tény és való. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a táncház mozgalmat nem koreográfusok, nem hivatásosok indították el, és nem csak – a csak szót itt odateszem –, tehát nem csak ők éltetik. A népzenét és néptáncot szerető emberek indították el a mozgalmat, független attól, hogy mérnökök, orvosok, vagy egyszerű földművesek voltak – és ők éltetik ugyanúgy tovább, akik között most már vannak hivatásos táncosok, vannak színpadi előadóművészek, és vannak koreográfusok is. De, ismétlem, itt nagyon fontos, hogy ezt a sorrendiséget tartsuk meg. Semmiképpen nem szeretném azt mondani, hogy nincs jelentőségük az ön által, vagy András Mihály által felvetetteknek – nagyon is nagy szerepük van. Az Apám tánca előadás előtt, amikor köszöntöttem az embereket, elmondtam, hogy a 40 év az egy hosszú út, amit sokan építettek, sokan egyengettek, sokan csak sétáltak, táncoltak rajta, volt, aki csak kommentált és kritizált, de nem szabad elfelejtsük, hogy ez a 40 év egy sokkal hosszabb útnak egy rövid szakasza – ellenben meghatározó. Azért rövid, mert a néptánc és népzene nem csak 40 éve van. Viszont azért fontos periódus, mivel ez az az időszak, amikor a saját közegében már nagyon kihalóban van, és be kell látnunk, lassan kihalt adatközlő szinten, és be kell kerülnie a táncházasok közegébe, amiben, úgy néz ki, itt él tovább, és ezt kell éltetni. Ellenben a hivatásos néptáncos szakmának még az a 40 év sincsen… Mit ajánl azoknak, aki még nem került kapcsolatba a táncházzal? Lévén nagyon nagy az ismeretségi köröm, Udvarhelyen sokan apropóznak, hogy táncház s eljönnének, azoknak én azt mondom, el kell menni egy-két alkalommal olyan helyekre, ahol a népzenével és néptánccal találkoznak. És hogyha őbenne tényleg valami van, hogy oda kell tartoznia, akkor úgy is „megfertőződik” a táncházzal. Gyakorlatilag meg kell ragadni időben és térben a legközelebbi lehetőséget, elmenni és bekapcsolódni. Ez lehet egy előadás, lehet egy táncpróba, vagy egy baráti kör, közösség, ahol űzik ezt a műfajt, és egyszerűen kell hagyni, hogy kijöjjön ez belőlünk. Mert szerintem mindannyiunkban ott van ez, mert valószínű nem csak a hajunk és szemünk színét, valamint a testalkatunkat örököljük, hanem ez is valamilyen formában öröklődik, és hagyni kell, hogy előtörjön. Én azt is remélem ettől a találkozótól, amelynek a visszhangja, hála istennek, sokkal nagyobb lett, mint a beharangozás, hogy az emberek felfigyeljenek, rájöjjenek, hogy el kell menniük kipróbálni, vagy aki kipróbálta, hogy igen, kell csinálni. Nem csak szervezőkre gondolok, hanem bárkire, akit megérintett ez a szellem, ez a muzsika, ez a tánc, ami itt lebegett pár napig a város fölött. maszol.ro 2017. szeptember 28.Őszi programkavalkád Székelyudvarhelyen kettős jubileummalKözel százötven vásáros és kiállító részvételével nyitják meg csütörtökön a székelyudvarhelyi sportcsarnokban és környékén a huszonötödik Őszi Vásárt. A Príma Press Kft. és az Arkum Alapítvány rendezvényén a Príma Rádió huszadik születésnapját is megünneplik. Számos programmal várják csütörtöktől vasárnapig az érdeklődőket a székelyudvarhelyi sportcsarnokban és környékén megrendezett huszonötödik Őszi Vásáron. Orosz-Pál Levente főszervező a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, idén tényleg közösségi összefogásként jött létre a rendezvénysorozat, hiszen a társszervező Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a főtámogató pedig Hargita Megye Tanácsa, ugyanakkor az UKKSZ, a Hargita Business Center, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház is besegített a szervezésbe. Magyarországról idén húsz kiállító is jelen lesz, akik zömében újak, de vannak köztük visszatérő vállalkozók is. Orbán Árpád alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, városfejlesztési szempontól is fontos a partnerség a vállalkozói szférával. Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke szerint a rendezvénnyel a hagyományra építenek, ennek része a város nagy múlttal rendelkező kis- és könnyűipara is. A hét végén a Príma Rádió is ünnepel, hiszen októberben lesz fennállásának huszadik évfordulója. Orosz-Pál Levente elmondta, számos eseménnyel, köztük vetélkedőkkel, kulturális műsorokkal, szórakoztató programokkal, tombolával, valamint óriástortával készülnek a születésnapra. A 25. Őszi Vásár megnyitója csütörtök délelőtt tizenegy órakor lesz, délután kettőkor pedig a városháza Szent István-termében gazdasági konferencia és üzletember-találkozó kezdődik. A nyolcadik Székely Termékek Fesztiválját pénteken délben nyitják meg a minifocipályán, itt ötvenféle székely termék közül válogathatnak majd az érdeklődők. Pénteken délután négy órakor ugyancsak a minifocipályán nyílik meg a 14. Borfesztivál is. Pénteken este héttől a Neoton Família énekese, Csepregi Éva lép fel, majd a Transylvania Rock Band koncertezik. A Príma Rádió szervezésében szombaton délután egy órakor kezdődik a nyolcadik mesemondó verseny, majd ötkor a Humóra viccmondó vetélkedő. Hat órától az Open Stage folytatja a humoros műsort, majd Danics Dóra, a 2013-as X-Factor győztese lép fel, végül pedig a Dreamland Residents koncertezik. Vasárnap napközben a rendezvénysorozat két helyszínén kulturális programok lesznek, délután a Cickom együttes lép fel, majd a Valeo Art Egyesület musicalje zárja a rendezvénysorozatot. Veres Réka / Székelyhon.ro 2017. december 30.Udvarhelyszék 2017-es krónikájaÉv végi összeállításunkban az elmúlt tizenkét hónap fontosabb udvarhelyszéki történéseit elevenítjük fel. Válogatásunkban ugyanakkor felidézzük azokat a riportjainkat is, amelyekben egyedi sorsokat, különleges vagy különös történeteket mutattunk be 2017-ben. Január 2017 első napjaiban egy homoródalmási idős asszony meggyilkolásáról számoltunk be. Az eset arra ösztönözte a helybélieket, hogy polgárőrséget szervezzenek. Eztán írtunk arról a tizenhat éves diáklányról, akit éjjel, mínusz tizenöt fokos hidegben tettek utcára, ugyanis nem tartotta be a székelyudvarhelyi Református Diákotthon belső rendszabályzatát. A diákok és szülők a bentlakás igazgatójának túlkapásaira és visszaéléseire panaszkodtak. Januárban a kerekerdői 385-ös számú Hunyadi János-zászlóaljnál szolgáló katonák kaszárnyájában jártunk, arról írtunk, miként telik egy tüzér napja. Február A nagyvárosokhoz képest megkésve és jóval kisebb számban tüntettek februárban Udvarhely központjában a közkegyelmi törvénytervezet és a Btk. kormányrendelettel való módosítása ellen. Cikkeztünk arról is, hogy a számvevőszéki vizsgálatból kiderült: valakinek vissza kell fizetni az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft.-be pumpált közpénzt és az így generált veszteséget. A megszaporodott kátyúkról szintén februárban írtunk, akkor a városháza képviselői az idő enyhülését várták, hogy elkezdjék a javításokat. Március Márciusban cikkeztünk a vidéki tengelytörő úthálózatról, amelyre folyamatosan panaszkodtak az udvarhelyszékiek. Gondot viszont nemcsak a kátyúk és a sáros utak okoztak, hanem a medvék is: jószágokat öltek, és házakba is betörtek. Riportot készítettünk az udvarhelyi Máthé András barkácsszaki saját építésű, Moszkitó nevű helikopteréről, és beszámoltunk arról, hogy a Matrica Rt. vállalatnál hónapokat késtek a bérek, akkor a főrészvényes kérésére átszervezést terveztek. Összeállítást készítettünk a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők vagyonáról 2016-os nyilatkozataik alapján, kiderült, hogy legtöbbjüknek nem kell nélkülözniük, legjobban Derzsi László és Orbán Árpád keresett 2015-ben. Április Udvarhelyen üléseztek a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok, a közgyűlésről hiányoztak az udvarhelyi románok, Dan Tanasă pedig felháborodott, mert a gyűlésen jelen lévők közül sokan „funkcióval rendelkeznek”, de „nem csinálnak semmit”. Árpilisban döntöttek arról, hogy a lakótelepekről „kiseprik” a céges autókat. Stábunk a zeteváraljai víztározó alagútjába is eljutott, a zsiliprendszert és az üzemi részleget is megmutattuk olvasóinknak Az SZKC irányítójával, Goran Kuzmanoszkival és családjával interjúztunk, akik elmondták, hogy Udvarhely a második otthonuk. Május Székelyudvarhelyen is lakáshiány van, még drágán is nehéz vásárolni – derült ki májusi összeállításunkból. Arról is cikkeztünk, hogy gumilövedékes és éles lőszers pisztolyokat vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség. Helyszínre mentünk a májusi esőzések alatt, amikor utakat mosott el és portákra is betört a víz. Homoródalmáson újabb agresszió történt: helyi fiatalt szúrt meg egy pásztor, gyújtogatással és rongálással folytatták. Június Folytatódtak a medvetámadások júniusban is, több településen a polgármesterek a túlszaporodott nagyvad-populációra panaszkodtak, és a kilövési keret megállapítását sürgették. Sajnos a sűrű esőzések is folytatódtak, portákat és mezőgazdasági területeket árasztott el a víz vidéken, Székelyudvarhelyen a vihar néhány óra alatt megbénította a forgalmat, fák dőltek ki. Bögözben lámpákkal, csörömpöléssel, kiabálással és petárdázással igyekeztek elkergetni a medvéket, stábunk a vadászokkal közösen vadriasztáson is részt vett. Július Kanyaró- és szamárköhögés-járvány volt Betfalván és Székelyudvarhelyen, a kórház fertőzőosztályán tarthatatlan állapot alakult ki, több beteg kiszökött a kórtermek ablakán. Botrány lett abból is, hogy az udvarhelyi taxisok között vannak, akik drágábban fuvaroznak a megengedettnél. Stábunk Szentegyháza határában több kilométeren át üldözte a helyi civilekkel együtt a fatolvajokat. Augusztus Tizenhét év után bezárt a G. Café kultúrkocsma, és kiderült, hogy a székelyudvarhelyi „Matricagyár” általános fizetésképtelenségi eljárást kérelmezett, azzal a szándékkal, hogy újraszervezzék és megmentsék a céget. A cirkuszi életről beszélgettünk a Székelyudvarhelyen állomásozó Gärtner Cirkusz porondmesterével, Ginóval. Augusztus közepén váratlan hirtelenséggel zárták be a szejkefürdői strandot, és kerekasztal-megbeszélést tartottak a Madarasi Hargita tetején található kopjafák sorsáról. Riportot írtunk a homoródabásfalvi Kalo zenészcsalád tagjairól Szeptember Orkánerejű médiabotrányt generált szeptember elején az a videó, melyben egy román vásárlót – állítása szerint etnikai alapon – nem szolgáltak ki a székelyudvarhelyi Kaufland miccsezőjénél. Mint azonban kiderült, provokáció áldozatául esett az áruház kiszolgálónője. Ugyanakkor szemet szúrt a magyarellenes Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot. A negyvenéves táncházmozgalom alkalmából Székelyudvarhelyen rendezték meg szeptemberben az Erdélyi Táncháztalálkozót, ezrek ünnepeltek a jubileumon. Október Októberben stábunk a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón töltött egy napot. Cikkeztünk továbbá a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjának helyzetéről, hiszen az intézmény nem kapott pénzt utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, és csak adományokból étkeztették a gyerekeket. Rekordszámban, négyszázan futottak idén jótékony célokért a hatodik Fuss neki! adománygyűjtő rendezvényen. Riportban számoltunk be a homoródkarácsonyfalvi Rókavárról, ahol megdöbbentő körülmények között él tizennyolc roma család. November Az interjúk és riportok hónapja volt november, beszélgettünk a farkaslaki Fancsali Norberttel, aki idén elkezdte tanulmányait a câmpinai Vasile Lascăr Rendőraltiszt-képzőn, valamint az udvarhelyi Biró Kingával, aki tíz dolláronként gyűjtötte össze pénzét, hogy eljusson Amerikába, a felvidéki Hégli Dusánnal pedig a kisebbségi lét táncban feldolgozandó feszengéseiről interjúztunk. Stábunk egy napot töltött el Miklósfalván egy védett házban, ahol a gyermekotthonokban nevelkedett, felnőtt értelmi fogyatékos fiatalok élettörténeteiket osztották meg. December A csíkszeredai fegyintézetbe is eljutottunk, börtönriportunk kitért az álomzárka titkaira, de arra is, hogy az elítéltek miként élik mindennapjaikat. Megváltozott Udvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, az újítást nehezen szokták meg a sofőrök. Elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi Matriţa Rt. bezárása: a részvénytársaság általános csődeljárást kért. Önbíráskodásba fogott karácsony előtt néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy roma család által lakott házat. Az év utolsó önkormányzati ülésén elfogadták Székelyudvarhely Általános Rendezési Tervét (PUG), amely közel tíz évig készült. Veres Réka / Székelyhon.ro 2017. december 30.A székely ember egy helyett nem szökik kettőt – Jánosi József nyolcvanévesÉletét az ösztönösség és a felismerésből fakadó tudatos cselekvés egyaránt jellemzi: előbbit Siménfalváról hozta és minden, amit később, a családi gyökerekre támaszkodva megvalósított, a székely embernek abból a természetes magatartásából ered, hogy amit rábíznak vagy önként vállal, azt csak a tőle telhető legjobb tudással és teljes odaadással végzi. Jánosi József 1964-től tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön, nem tartja magát néprajzkutatónak, a néptáncgyűjtő és -oktató megnevezést inkább elfogadja, a kultúrtisztviselő is ráillik, de az a több, mint fél évszázadnyi munka a néptánc szolgálatában, amiért 1993-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjjal jutalmazta, és amely munkát még jelenleg is folytatja íróasztala mellett, felér a tudományos kutatással, mert gyűjtései könyvekben és együttesek lábán tovább élnek, a háromszéki hagyományok teljes körű megismeréséhez pedig pótolhatatlan adatokkal szolgálnak. Nyolcvanéves születésnapja alkalmából ifjúkoráról, a kommunista világ kultúrpolitikájáról, a néptánc és a magyar néplélek mai állapotáról beszélgettünk. Jánosi József szerényen jegyzi meg, utólag visszapillantva életére, úgy érzi, a dolgok sorsszerűen alakultak úgy, hogy beigazolódott: az, amit otthonról hozott, a kor ízlésének megfelelő korcsosságokkal szemben is időtálló és értékes. Ma már tudjuk, ennek érdekében vele együtt nagyon sokan tettek, de a néptánc tekintetében Háromszéken mindenképpen Jánosi József volt az úttörő. A hang nélküli kántor Jánosi József: Négyen voltunk testvérek, édesapámat elveszítettük a háborúban, és engem a nagyszüleim neveltek. Nagyapám kántortanító volt Siménfalván harminc évig. A háború utáni összevisszaságban hol volt tanító, hol nem, így aztán az első osztályban még nem tanultunk meg írni és olvasni. Siménfalván unitárius felekezeti iskolába jártam, s nagyapám szerette volna, ha édesapám útját követem, mert korábban ő volt a falu prímása, de nekem ez sehogy sem ment. A nagynénéim aktívan szerepeltek, énekeltek a falu lányaival együtt, szerették a népviseletet és mindazt, ami azzal jár. Én belecsöppentem a székely nagycsalád hagyományos életébe, ahol még együtt élt több nemzedék. Nagyapám vezéregyéniség volt a családban és a faluban is. Ő hozta létre a Hangya-szövetkezetet. Mind a két háborúban részt vett, és egy betegségben elveszítette a hangját. Ezzel vége is lett a tanítói tevékenységének. Még sokáig kántorizált úgy, hogy volt mellette egy énekes, és nagyapám orgonázott. Ő volt a hang nélküli kántor. Tizennyolc évesen tanító – A negyedik osztályt már Székelykeresztúron kezdtem. Nehéz volt, mert meg kellett tanulnom azt, amit Siménfalván elmulasztottam. Ötödik és hetedik között aztán bepótoltam a lemaradást. Nagyapámnak az volt a célja, hogy mielőbb kenyér legyen a kezemben, ezért tanítóképzőbe küldött. A székelykeresztúri tanítóképzőben mi voltunk az utolsó osztály 1955-ben, utána elköltöztették Székelyudvarhelyre. Tizennyolc éves voltam, amikor tanító bácsinak szólítottak a gyermekek. Először kineveztek Korondra, és aztán úgy hozta a sors, hogy ki kellett járnom a korondi hegyre, vagyis Pálpatakára. Ez nagy megpróbáltatás, de nagyon nagy élmény is volt. Belecsöppentem egy olyan világba, ahol az idő megállt száz évvel azelőtt. A legényekkel jártunk a környező bálokba, és csodálatos, hogy Pálpatakán máig nem halt ki a szokás: szilveszterkor báloznak és csárdást járnak. Az igazi kezdet Pálpataka után Jánosi József egy évet nevelősködött a székelyudvarhelyi egészségügyi szakiskolában, onnan ment katonának. Szenvedélye volt a repülés, pilóta akart lenni, és már korábban egy vakációban elvégezte a sportrepülős tanfolyamot, így került Bákóba egy technikai alakulathoz. Katonaság után Kápolnásfaluban folytatta a tanítóskodást, ahol nagyon jó közösséget talált. – Teli voltam energiával. Focicsapatot hoztunk létre, színjátszó csoportban játszottam, tánccsoportot alakítottam. Innen kezdődik a tánchoz való kötődésem. A fiatalokkal a bálokban táncoltunk, és abból az anyagból készítettem egy koreográfiát. Következett a rajoni verseny, és Homoródalmáson ezzel a koreográfiával megnyertük az első díjat. Ott volt Udvarhelyről Kacsó András, vele együtt többen biztattak, hogy menjek Marosvásárhelyre néptánctanfolyamra. Ott találkoztam Haáz Sándorral, ott tanított Székely Dénes, csupa nagy hírű ember. Biztatásukra felvételiztem a Maros Együtteshez (az 1956-ban alapított Állami Székely Népi Együttesről van szó – szerk. megj.), elmentem és sikerült, bár akkor csak páros táncot tudtam járni, és néhány figura verbunkot. Így kerültem 1960-tól az együtteshez. A második évben súlyos bokazúzódásom volt, gyakorlatilag összetörtem a bokámat. Klasszikus balettet tanultunk egészen magas szinten, ezt a stílust nyilván a néptánc megsínylette, de ez volt a követelmény. Ha a beteg bokám miatt három év után nem hagyom ott, én is annyi maradtam volna, mint a kollégáim. Lehetőségek és megszorítások – 1964-től Sepsiszentgyörgyön a rajoni kultúrház módszertanosaként dolgoztam. Nekem nagyon fontos volt, hogy gyorsan bizonyítsak. És akkor összejött egy tánccsoport nagyon felkészült emberekből, akik nekem is erőt adtak. Köztük volt Czegő Zoltán, Hubbes Péter, Zsók László, később Péter Sándor is csatlakozott. Szerették a néptáncot, a lelküket adták, enélkül a tánc nem is ér semmit. Jártunk olyan falvakba, ahova nem tudott kimenni a színház. A kommunista időben majdnem mindent lehetett csinálni. Egy dolgot nem engedélyeztek: egyházi szokásokat nem szabadott gyűjteni. Persze, ezt nem lehetett kihagyni, mert örvendtem, amikor valami értékessel találkoztam falun. Kezdetben a gyűjtés nem volt tudatos, az volt fontos, hogy legyen anyagom, amit feldolgozok s megtanítom a táncosoknak és oktatóknak. Szerveztünk tánctanfolyamokat a rajoni időben is. Nagyon sok hagyományos szokást újítottunk fel. Stanca elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát meggyőztem arról, hogy egy lakodalmas, fonó, kaláka, egy aratószokás legalább olyan munkatánc, mint amikor a téglákat ide-oda teszik a színpadon, és akkor beleegyezett. Sok helyen szinte egy egész falu részt vett benne, mert éltek még azok az emberek, akiknek az életéhez ez hozzátartozott. Ezek olyanok voltak, mint egy-egy népszínmű, ezt lejátszották, mi lefilmeztük és színpadra vittük. Nagyon sokat filmezett nálunk akkoriban a Román Televízió magyar adása számára Labancz Frida Feczkó Zoltán operatőrrel. Mindenütt talált gyöngyszemeket Jánosi József az első gyűjtéseit, az ürmösit és az ózdit a Székely Nemzeti Múzeum rugós filmfelvevőjével készítette. Akkoriban Háromszéken nem gyűjtött senki más, csak később, amikor a táncház megindult. Ő hitt abban, hogy minden tájegységnek van saját tánca, s bár Háromszék korán polgárosult vidék, mégis talált gyöngyszemeket. Gyűjtéseit tudományosan is feldolgozta és megjelentette a Művelődésben, a Megyei Tükörben, valamint két hiánypótló kötetben: Háromszéki táncok (2004, CD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Romániai Magyar Táncszövetség sepsiszentgyörgyi fiókja kiadásában), és Erdővidéki táncélet (2008, DVD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a budapesti Hagyományok Háza kiadásában). Az 1968-as megyésítés után Jánosi József a megyei szakszervezetek kultúrbizottságához került, és 1970-ben létrehozták a hivatásos Vadrózsák Együttest, amelynek a táncosait és zenészeit a próbák és kiszállások idejére kivették a gyári termelésből. Lőrincz Lajost hívták művészeti vezetőnek, aki bár a Maros Együttes népi balett stílusán nevelkedett, soha nem hagyta el korondi legénykora eredeti táncait. 1975-ben eljött a pillanat, amikor először mehetett háromszéki néptánccsoport külföldre. Ez volt a Kovászna Együttes, amit Jánosi József egy évvel korábban a külföldi turné reményében hozott létre a vidék legtehetségesebb táncosaiból. A nizzai fesztiválon az együttes első díjat nyert a Jánosi József gyűjtése nyomán készített kecsketánccal. Egy kis pionírházi kitérővel folytatta munkáját a Vadrózsák Együttesnél táncmesterként, ez idő alatt Könczei Árpád volt a társulat művészeti vezetője, majd Orbán Árpád megyei elnök szerepcserét rendelt el. Az Alkotások Házánál a nyolcvanas évek közepétől Jánosi József megkezdi a módszeres gyűjtést. Ebben az elhatározásában az is közrejátszott, hogy egy 1982-es györgyfalvi gyűjtés alkalmával találkozott Martin Györggyel (Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, a nemzetközi rangú magyar tánckutatás megteremtője, elhunyt 1983-ban Budapesten), aki elmondta, hogy Háromszék fehér folt a néptáncgyűjtés térképén, és ezt nekik, háromszékieknek kell pótolniuk. Ez nagyon nagy lendületet adott Jánosinak, és attól a perctől kezdett tudatosan gyűjteni. Akkoriban a népszínmű jellegű előadások szövegét be kellett mutatni jóváhagyásra a kultúrfelelősnek. A falusiak által leírt, ízes nyelvezetű szövegeket írja be mostanában számítógépbe, hogy megmaradjanak. Ha megáll, már az is tánc – Nálam elég későre tudatosodott, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. A bálványosi fesztiváloknak én voltam a technikai szervezője, és az együttesek mellett mindig hívtam hagyományőrzőket is különböző vidékekről egész Erdélyből. Lehetett filmezni és lehetett tanulni. Huszonnyolc vagy harminc alkalommal szerveztük a Bálványosi Fesztivált, és amikor az megszűnt, akkor a Művelődési Központ keretében javasoltam, hogy kezdjük el ifjúsági és gyermek szinten a fesztiválokat. Az első ilyen találkozó Baróton volt, azóta évente több helyszínen és formában tartanak néptáncseregszemlét gyermekeknek. Jánosi József nyugdíjas korában sem hagyta abba a tanítást, évente tartott néptánctábort pedagógusoknak, több együttesnél készített koreográfiákat, és rendszeresen követi azt a folyamatot, ami jelenleg a néptáncszínpadokon történik. – Féltem a néptáncot, mert a színpad ráharapott és teljesen el kezdett távolodni az eredeti ízétől. Nem figurában kell gondolkodni, vagy előadóművészetben. Ahogy a tánc a színpadra szorult, kezdett olyan lenni, mint amilyen most az életünk. Kapkodós lett, borzasztóan felgyorsított. A háromszéki néptánc szakértője úgy tartja, ha a táncházmozgalom az ő fiatalkorában indult volna el, többet tehetett volna. Hogy valaki vonzódik a népi kultúrához, az természetes, az a baj, ha valaki úgy nőtt fel, hogy ez nem alakult ki benne. – Én a családban megtanultam, hogy nagyapám kell a kenyeret felszelje, ő indítja a dolgokat. Nekem azt mondta: „Te gyermek vagy, várd ki a sorodat, de ha kiállsz, akkor ne légy tutymó, ne légy mafla, csináld úgy, ahogy kell.” Sokkal többről van szó, mint a tánc és a népviselet. Ez a mi sajátos létünk, a székelyföldi lét. Egy egyszerű falusi ember olyan alaposan beszél, hogy a szavai között tudsz gondolkodni, és el tudod képzelni, ott még mi van, amit ő nem mond ki, de benne van a beszédében. Későre érik oda az ember, amikor tudatosodnak a dolgok. Az a jó, amikor az ember már ott van, ha táncol, egy helyett nem szökik kettőt, de ha megáll, már az is tánc. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
